Számoljunk le azzal, hogy a testünk nem vállalható egy edzőteremben

Lesújtó képet festett a magyarok mozgási szokásairól egy európai felmérés. Nem érdemes ezt elintézni annyival, hogy a problémának csak a lustaság az oka. Cikksorozatunkban egy orvossal, egy egészségpszichológussal és egy edzővel járjuk körbe, miért is olyan nehéz rávenni magunkat a mozgásra, hol és miért veszítjük el vele a kapcsolatot, és mégis mit érdemes átgondolnunk ahhoz, hogy ne csak szükséges rosszként tekintsünk rá. Második rész.

Gyerekkorunkban még ismerjük azt az élményt, hogy mozogni jó – felnőttként erről néha már alig van felidézhető emlékünk. Cikkünk első részében Góg Anikó személyi edző, health coach, dr. Csabai Márta egészségpszichológus és dr. Babai László István, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke arról beszélt: megszámlálhatatlanul sok dolog befolyásolja, hogy mennyire tekintünk értékként vagy esztétikai kérdésként a mozgásra. Sokan akkor vágnak bele, amikor már valami egészségügyi gondjuk akad, de azzal még az orvosok sincsenek teljesen tisztában, hogy a mozgásnak valójában mekkora szerepe van a megelőzésben, milyen eredményeket hozhat például a szív-és érrendszeri betegségek elkerülésében vagy akár a depresszió, a szorongás leküzdésében.

AFP / Bsip

De ahhoz, hogy eljussunk odáig, hogy a mozgás oldja a szorongásunkat, előbb azt a szorongást kellene leküzdenünk, amit a mozgás kezdetben kiválthat. Mindenki ismer legalább egy embert (akár saját magát), aki korábban elhatározta, hogy most tényleg futni fog, tényleg tornázni fog, vagy akár odáig is elment, hogy vett egy szobabiciklit – amin azóta is a ruhákat szárítja. Esetleg bement az edzőterembe, ahol egy sor kisportolt ember között, fuldokolva próbált életben maradni a futógépen. Már hogyne szoronganánk az ilyen helyzetekben?

A média és a közösségi média tökéletestest-kultusza szintén nem segít az ügyön. A monitorra ragadva elárasztanak minket az izmos, szexi testek képei, olyan ideálok, amelyeknek a legtöbbször a közelében sem járunk. Az erősen szűrt közegben aztán szépen lassan eltávolodunk a gondolattól, hogy bármiféle hiba elfogadható legyen a testünkben – mivel azt csak tökéletesnek, egészségesnek, szépnek láthatjuk. Nem engedhetjük meg, hogy megmutassuk, vagy egyáltalán észrevegyük a fáradtság, a stressz, a betegségek tüneteit. Csabai Márta szerint a többi között ebből fakad az is, hogy szorongunk, amikor mozgásra adjuk a fejünket. Hiszen úgy érezzük, a mi testünk nem olyan szép, nem felvállalható annyira, hogy másoknak is megmutassuk.

Már a kezdésnél elveszünk

Elhatározzuk, hogy három hónap alatt leadunk tíz kilót, és legalább heti háromszor mozgunk, mert csak annak van értelme. Ez működik is egy-két hétig, aztán becsúszik egy munka, valami program vagy szülői értekezlet. A harmadik edzésre már nem volt időnk, gyorsan csalódunk magunkban, majd hagyjuk is az egészet a fenébe. A szakemberek egyetértenek abban, hogy sokszor támad kisebb zűrzavar, ha valaki felkészületlenül és gyorsan vág bele az életmódváltásba, és nem biztos, hogy reménykeltő vége lesz.

Góg Anikó szerint kudarc akkor érhet minket, ha az elvárásaink túl magasak. És mivel az embereknek fogalmuk sincs, mire számíthatnak egy ilyen folyamatban, hamar eljutnak a csalódásig, mert nem sikerült elérniük az elképzelt célt. Eközben egyáltalán nem biztos, hogy a stratégiájuk megfelelő volt, a célkitűzésük pedig reális – magyarázza a health coach. De nemcsak az akadályozza a sikerélményt, hogy nem tudjuk, mit várhatunk el magunktól, hanem az is, hogy az apró előrelépéseket nem akarjuk észrevenni, és csak a nagy, látványos eredményeket ismerjük el saját magunk számára.

Góg úgy véli, az egész gondolkodásunkat át kellene huzalozni, hogy ez megváltozzon. „Igen, az edzés végén csak a vörös fejemet meg az izzadt pólómat látom. Lefogytam? Nem. De grammok lemehettek! Lehet, hogy a vérnyomásom 3 hónap rendszeres mozgással 5 Hgmm-rel lejjebb ment. Még mindig magas, de már lejjebb ment! Tényleg innen kellene indulnunk.” Az edző szerint érdemes feltenni a kérdést: amikor állhatatos munkával több évtizedet fektettünk abba, hogy megérkezzünk a mostani állapotunkba, miért érezzük kudarcnak, ha valami két hét alatt, fél év alatt nem változott meg gyökeresen?

Góg Anikó úgy fogalmaz: „Ha nap mint nap ötven irányból ártunk saját magunknak, akkor egy pici csavarás valamelyik potméteren csak kicsi változást eredményez majd. Holnap még nem fognak érte megtapsolni a strandon. Senki nem küld elismerő oklevelet.”