Hamvay Péter: Hősök, csinovnyikok, bolondok

Vannak korok, amik hősöket teremnek, mint 1956, és vannak olyanok, amik megtagadják őket, mint a Kádár- és az Orbán-kor. Már a második Stockholm-szindrómás csinovnyik gyalázza idén az ötvenhatos hősöket.

Vannak korok, amik értékteremtő embereket adnak. Nem olyanokat, mint Tiborcz István, bár ő is annak nevezi magát, miután a lopott milliárdokból felújított néhány közbeszerzésen számára kiutalt épületet. Hanem olyanokat, mint Aschner Lipót, aki a saját erejéből és szorgalmából lett a Tungsram vezére, és tette világhírűvé a céget azzal, hogy megteremtette az argontöltésű izzók sorozatgyártását. Maga is beállt az üzemi menzán a sorba, a dolgozóknak hétvégi telkeket osztott, sportpályákat, óvodát épített.

Aztán vannak olyan korok, amik legfeljebb kalandorokat teremnek, mint Jörg Bauer, aki egy dollárért megvehette hat éve a Tungsramot. Még 60 milliárd forint állami hitelt is elkölthetett, de modernizáció helyett csak az átdizájnolásra futotta. Most a magyar ipar egykori büszkeségének ingatlanai NER-közeli befektetőkre várnak, olyan „értékteremtőkre”, mint Tiborcz és Mészáros Lőrinc. Arra esély sincs, hogy az utolsó évek agóniájába beleölt közpénzek megtérüljenek – olvashatjuk Gazdaság rovatunkban.

A HVG által évről évre összeállított, 500 legnagyobb hazai céget bemutató lista is lehangolóra sikerült: 19 év alatt most fordult elő harmadszor, hogy a legnagyobb hazai vállalatok együttes árbevétele nem nőtt, hanem csökkent. A Tungsramhoz hasonló nemzeti büszkeségeink már eltűntek a listáról, és 30 év alatt alig került az élbolyba innovációra építő magyar vállalat. A német autógyárak bevétele húzta fel némileg az átlagot, ám az jövőre nem sok jót ígér, hogy komoly nehézségekkel küzd az iparág Ingolstadttól Wolfsburgig. Világ rovatunk szerint azonban Németország mintha kezdene felébredni az álomból, hogy a legzöldebb és legbaloldalibb mintaállam legyen.

Christian Lindner német pénzügyminiszter számos túltolt klímavédelmi intézkedést visszavonna, ami jótékony hatással lehetne a betegeskedő német, így az azzal összegyógyult magyar gazdaságra is. Ez utóbbi állapotáról szól címlapsztorink, amiből kiderül, hogy olyan visszaesést produkált a harmadik negyedévben, amire még a legpesszimistább elemzők sem számítottak, így aztán bajosan fog megvalósulni Orbán Viktor tavalyi jóslata, hogy az idei év a gazdasági növekedés éve lesz. Persze neki csak a választási évek számítanak. Ám nézve a Medián Magyarország rovatunkban közölt adatait, hogy ugyanis immár a Fidesznél hét százalékkal többen voksolnának a Tisza Pártra a biztos szavazók közül, nem valószínű, hogy a választási győzelemhez 2026-ban elég lesz a helikopterpénz.

Hiszen már a fideszes oligarchák is zúgolódnak amiatt, hogy a gazdaság bő két éve stagnál, néhol zsugorodik. Ennek köszönhető például, hogy a miniszterelnök elengedte végre Parragh László kamarai elnök kezét.

A párt holdudvarában lévő repedéseket mutatja, hogy Vidnyánszky Attila bizalmi embere, a politikai-ideológia nézeteit mindig büszkén vállaló Ráckevei Anna színésznő nemrég lemondott az NKA-ban betöltött pozíciójáról, amikor a kulturális miniszter felülírta a kollégium döntéseit. Portré rovatunkban most azzal indokolta a döntését: „Ha valami nem jól működik, legyen bennünk annyi civil kurázsi, hogy jelezzük, a szabályokat be kell tartani.”

Keddi lapzártánk miatt online kiadásunkban követhetik az amerikai elnökválasztást, de Szellem rovatunkban azért izgalmas olvasmányt kínálunk arról, miért szállt inukba egyes amerikai lapoknak a bátorságuk, hogy letegyék voksukat Trump és Harris párharcában.