"Azok a hegyek izgatnak, amiket még nem másztam meg" – interjú Salman Rushdie-val

7 perc

2024.10.20. 17:30

2024.10.21. 03:36

Már elkészült a Diadalváros című regényével Salman Rushdie, amikor egy vallási fanatikus megpróbálta megölni: 2022. augusztus 12-én a 75 éves írót 27 másodperc alatt 15 készszúrás érte, a gyilkossági kísérlet és a felépülése krónikáját a Kés című kötetben írta ki magából.

HVG: 2020-ban, amikor a Quichotte magyarországi megjelenése idején beszélgettünk, megjegyezte, hogy ez a Don Quijote ihlette történet sorozatban a harmadik Amerikában játszódó regénye A Golden-ház és a Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka után. A merényletéről szóló Kés is az amerikai sorozatába tartozik, a New Yorkhoz fűződő viszonya fontos szerepet kap a könyvben. Azt írja, amikor a pennsylvaniai traumaközpontból, ahol megmentették az életét, rehabilitációra átszállították New York Citybe, a Manhattant átszelő mentőben érezte először, hogy visszakerült a helyére, otthon van.

Salman Rushdie: Az otthon mindig is összetett fogalom volt a számomra. Mint sokaknak, akiknek hozzám hasonlóan a migráció formálta az életét, több jelentést hordoz a szó. Bombay és maga India mindig is az otthont jelentette számomra, az írásaimban gyakran vissza is térek oda. Ugyanakkor London is az otthont jelenti, hiszen hosszú ideig éltem ott, a családomból a mai napig sokan ott élnek. Az elmúlt 25 évben azonban New Yorkot mondhatom az otthonomnak, úgyhogy igen, valóban hazatérésnek tűnt, amikor a mentő visszavitt Manhattanbe. Ismerős helyre tértem vissza, furcsa és idegen vidékről érkeztem meg, megpróbáltatásokkal teli távollét után. A Késben szerepel egy bekezdés, amely az én ódám New Yorkhoz.

Salman Rushdie a Kés angol nyelvű kiadásával Berliben 2024. május 16-án Visszatalált a fikcióhoz
AFP / Tobias Schwarz

HVG: „Vége az írással való küzdelemnek” – Philip Roth írta ezt a számára megnyugtató üzenetet a számítógépére ragasztott cédulára, amikor felhagyott az írással. A Késben ön azt írja, azon morfondírozott, hogy a merénylet üzenete talán nem más, mint hogy a Roth-féle utat kellene választania. Végül mi térítette el ettől? Része volt ebben annak, hogy már kész volt és megjelenésre várt a Diadalváros című regénye?

S. R. : Volt, hogy azon morfondíroztam, feladom az írást, de ez az időszak nem tartott sokáig. Ahogy visszatért az erőm, úgy tért vissza az írói énem is. A Diadalvárosra büszke vagyok, igazán lelkesítő fogadtatásban részesült szerte a világon, de nem, nem emiatt akartam folytatni az írást. Hanem mert ez a hivatásom, ez vagyok én. Mindig is volt valami zavarba ejtő abban, hogy Philip Roth visszavonult. Legalábbis számomra.

Én semmi esetre sem akarok visszavonulni.

Mitologikus mesét idéz meg új regényében Salman Rushdie

Abban a pillanatban, amikor nem követte faluja összes leányát és asszonyát, köztük az édesanyját az önkéntes tűzhalálba, a kilencéves lány kiválasztott lett, hogy egy jobb világot teremthessen. Ehhez nem kapott halhatatlanságot, csak kétszáznegyvenhét életévet.

HVG: Roth nem tartozott a közeli New York-i íróbarátaihoz, de Paul Auster igen. Említette, hogy a pandémia előtt Auster, Don DeLillo és ön olykor összejártak vacsorázni New Yorkban, de a legritkább esetben esett szó az asztalnál irodalomról: annál több baseballról és a filmekről. Amikor a Kést írta, Auster már rákkal küzdött, a könyve megjelenése után két héttel halt meg.

S. R. : Paul és Don kevés dologban nem értett egyet, a baseball ezen kevesek egyike volt. Paul a New York Mets elkötelezett híve volt, míg Don, Bronx szülöttjeként, Yankees-rajongó volt. Baseballügyben folyamatos baráti rivalizálás zajlott kettejük között, amit nagyon élvezetes volt a közös vacsorák során hallgatni.

HVG: Melyik a kedvenc Auster-regénye?