Egy zseni élete: Kemény Lili regénye radikálisan személyes, és bevilágít a hazai kulturális élet kulisszái mögé
Nem elég azt állítani, hogy valaki zseni, be is kell bizonyítani. A magyar irodalmi világ csodálatos zárványa, a Kemény család elsőszülött lánygyermeke 31 évesen megírta a Nem címmel megjelent önéletrajz-regényét, a 2000-es években született kitűnő prózaszövegek egyikét.
„Hű, ez egy nagyon okos gyerek!” – kiáltott fel a szülész főorvos, amikor meglátta anyja karjaiban Lilit. A gyerekpszichológus szépnek és okosnak találta. A későbbiekben ezt csak megerősítette a családi vizitek vagy a kölcsönös látogatások alkalmával például Esterházy Péter, Morcsányi Géza, Garaczi László. Tamás Gáspár Miklós is így vélekedett, mígnem nyilvános vitába keveredett a családdal, többek között azért, mert ízléstelennek tartotta, hogy a család vizslája Bibó névre hallgat. Egy zseninek is van gyerekkora.
„Prágában fogantam, ahol az anyám az ösztöndíjából tartotta el apámat. Egy magyar szakos doktorit és egy jól induló tévériporteri karriert hagyott félbe gyors egymásutánban, hogy káprázatos leánygyermekkel láncolhassa magához kiszemeltjét, a korszakos jelentőségű szentimentális költőt. Állítólag az a fajta emberpár voltak, ami előtt szétnyílik a tömeg” – így kezdődik a Nem, Kemény Lili első regénye.