A sztálini rendszer világát is idézi Orbán Viktor Putyin-barát "békemissziója"
6 perc
2024.07.20. 09:00
Miközben 1945 után a Szovjetunió nagyban fegyverkezett, ellensúlyozandó a lemaradását, a nyugati társadalmak elbizonytalanítására, kormányaik gyengítésére békeoffenzívát indított. A keleti blokk országai csatlakoztak hozzá, így Magyarország is, de nyugati értelmiségiek egy része szintén bedőlt neki.
Nem új keletű, amit Orbán Viktor művel békemisszió címszó alatt, számos politikus felfedezte már, hogy az emberek biztonság iránti igényéből könnyűszerrel lehet politikai tőkét kovácsolni, és az sokat hozhat a választói piacon. De a békepropaganda arra is kiválóan alkalmas, mint ahogy azt a putyini Oroszország teszi, hogy elfedje, ki a felelős a háborúért, ki az agresszor, s a NATO-t és az ukrán vezetést kárhoztatva az európai lakosság számottevő részében kétségeket támasszon a fellépés iránt vele szemben.
Ehhez nyújt segédkezet a magyar miniszterelnök, amikor nem az agresszor megfékezését, hanem Vlagyimir Putyin hódításainak jóváhagyását s ezzel étvágyának növelését érheti el az orosz elnök érdekeinek megfelelő törekvések hangsúlyozásával.
A magyar politikai élet vezetői az agresszív Orosz Birodalom „békepolitikáját” egyszer már teljességgel magukévá tették.
A sztálini Szovjetunió 1945 után új politikai kurzust hirdetett, a népek közötti békét és a nagyhatalmak közötti békés versengést. A világbéke legfőbb szorgalmazójaként tűnt fel a nemzetközi színtéren, azon egyszerű oknál fogva, hogy a fegyverkezésben, különösen az atomfegyver nemléte miatt, lemaradt a nyugati hatalmaktól.
A sztálini vezetés, ezt kompenzálandó, a nyugati társadalmakban hatalmas „békeoffenzívát” indított, miközben gőzerővel fegyverkezett. A cél a nyugati kormányok gyengítése volt, hiszen a hatalmas emberi és anyagi áldozatokat követelő második világháborút épphogy maga mögött tudó társadalmakat nehéz volt meggyőzni arról, hogy a béke őrének szerepében tetszelgő Moszkva fenyegetést jelent. A nyugatiak elbizonytalanítására a szovjetek mindent bevetettek, s ennek egyik eszköze a különböző békemozgalmak támogatása volt.
Ezért 1945 után egymást érték a híres nyugati értelmiségieket is felvonultató gyűlések, konferenciák, amelyek a béke megőrzését tűzték ki célul, s miközben éltették Sztálin ebbéli hozzájárulását, saját hazájuk kormányát háborús uszítónak állították be.
Egy ilyen alkalomra, a Párizsban rendezett első nemzetközi békekongresszusra készült Pablo Picasso híres békegalambos rajza is (amely jelképként éppúgy bibliai eredetű volt, az Isten és az ember közötti béke helyreállítását szimbolizálta, mint a szivárvány, amelyet ma a béke- és a melegmozgalom is használ).
Picasso a szerepvállalásáért meg is kapta később a Nemzetközi Lenin-békedíjat. Korábban a szovjetek inspirálta békemozgalomban aktív Frédéric Joliot-Curie atomtudós volt a díj elődjének, az 1949 decemberében a Szovjetunió által a második világháború utáni hidegháborús szembenállás közepette a világbéke megteremtésében közreműködők elismerésére létrehozott Nemzetközi Sztálin-békedíj egyik első kitüntetettje.