A munkáspárti Keir Starmernek a konzervatívok hagyta romokból kell újjáépítenie Nagy-Britanniát

Unalmas miniszterelnököt választottak maguknak a britek a 61 éves Keir Starmer személyében, akiről még feltétlen hívei sem állítják, hogy karizmatikus politikus lenne. Viszont aprólékos munkával eléri a célját. Hiszen sikeres ügyészi pályafutás után – amiért Károly akkori trónörökös az anyja, II. Erzsébet nevében 2014-ben főrenddé emelte – csak 2015-ben szerzett mandátumot a londoni alsóházban. A Munkáspárt vezetését 2020-ban vette át, miután az az előző évben 1935 óta a legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Akkor kevesen hitték volna, hogy öt év múlva ugyanez a – természetesen alaposan megváltozott – Munkáspárt története második legnagyobb többségét szerzi meg az alsóházban, és története legkisebb frakciójával kénytelen beérni a 14 év után ellenzékbe szoruló Konzervatív Párt.

Amennyire nyert a választáson a Munkáspárt, legalább annyira

önmagukat buktatták meg a toryk, mert az egymást váltó miniszterelnökeik bohózata felőrölte a britek türelmét.

A 2010-ben győztes David Cameron – a liberális demokratákkal koalícióban – az első ötéves mandátuma idején még azt a mondást igazolta, hogy az utóbbi másfél évszázadban a választási győzelmei és hatalmon töltött ideje alapján a brit konzervatívoké a világ legsikeresebb pártja. Aztán a toryk jobbszárnyát, és a már akkor is felelőtlenül populista – de a maga brit módján karizmatikus – Nigel Farage vezette euroszkeptikusokat egyszer s mindekorra legyőzendő népszavazást írt ki az EU-tagságról, ami balul sült el, ő pedig belebukott. Utódját, Theresa Mayt a Brexit megoldatlansága sodorta el, az őt követő Boris Johnsont a Brexit megoldására tett ígérete vezette 2019-ben győzelemre, majd a hazugságai ítélték bukásra. Liz Trusst a Monty Python szkeccseit idézve egy fej saláta tartósságával versenyeztette a bulvársajtó – a kormányfő a 49 hivatali napjával annál is rövidebb életűnek bizonyult –, Rishi Sunak pedig már képtelen volt kikászálódni a romok alól.