Orbán nagy külpolitikai pávatáncának állomásait megnézhetjük a 45 éves HVG címlapjain

Moszkva! – sóhajtanak fel Csehovnál a nővérek, és mint az orosz szerző darabjában, az elmúlt 45 év magyar külpolitikájában is megállni látszik az idő. A megfigyelés szerint ha valaki számba veszi egy adott helyzetben az összes elképzelhető oroszországi forgatókönyvet, abból kell kiindulni, hogy a legrosszabb valósul meg belőlük. Pedig volt, amikor a HVG bizakodott, hogy a demokratizálódási, piacnyitási folyamat évszázados késéssel, de az orosz államot is elhozza Európába. Azt persze nem lehet mondani, hogy ne indult volna meg Nyugatra – csakhogy tankokkal tette.

A HVG címlapjain nyomon követhető a keserű ébredés, hogy az alapításunk idején létező agresszív nagyhatalom ugyan meggyengült, de nem veszített lelketlen brutalitásából. A döbbenetet inkább azt váltja ki, ahogy Orbán Viktor eljutott a „ruszkik, haza!” felszólítástól a Putyin lábán lévő talpasok pucolásáig.

A címlap készítése műhelymunka, hétfőnként hosszasan vitatkozunk, milyen eszközökkel ábrázoljuk például a magyar és az orosz vezénylő tábornok viszonyát. Orbán megzsarolt ember? Vagy megvásárolt? Esetleg a félmeztelen Putyin által elbűvölt? És miért nem jön el kapcsolatukban soha a kiábrándulás? A legabszurdabb az, hogy a NER épp a béke nevében csüng a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökért köröztetett orosz vezetés emlőin. Évek óta keressük a megfelelő allegóriát a számunkra értelmezhetetlen kapcsolatra.

Egyszerűbb a helyzet a washingtoni viszonyrendszerben. A magyar közélet talán egyetlen valódi konszenzusos ügye az ország NATO-tagsága – bár ebben a választási kampányban a Fidesz még ezt is kész beáldozni Magyar Péterrel szembeni harcában. A szovjet csapatok kivonulása 1990. március 12-én kezdődött, és napra pontosan 9 évvel később Magyarország a NATO teljes jogú tagjává vált. Kompország nem hezitált, amilyen gyorsan csak lehetett, átevezett az óceánon.

A magyar politikai vezetés mégsem tudta leplezni mély csalódottságát amiatt, hogy a Fehér Ház számára mindig volt fontosabb világpolitikai vezető, aki előtt a vörös szőnyeget ki kellett gurítani. Orbán hiába kezdte meg ezekben a napokban a 19. miniszterelnöki évét, egyetlenegyszer kapott meghívást kétoldalú tárgyalásokra hivatalban lévő amerikai elnöktől, és a HVG fennállásának 45 éve alatt kétszer járt az USA elnöke Magyarországon.

Ettől még erős jeleneteket produkált a két ország kapcsolata, például amikor Vida Ildikó könyörgött tolmácsért André Goodfriend oldalán, vagy amikor Orbán Viktor atlétában és zokniban repült haza David Cornstein nagykövet mellett. Comedic gold – mondja erre az amerikai: humoristának ez aranybánya.

Miközben a nyilvánosság fantáziáját az oroszokhoz és az amerikaiakhoz való viszony fogta meg, a magyar kül(gazdasági)politika Kínában keresett gyógyírt sebzett lelkére. Ők olyan udvariasak, mindig meghajolnak, ráadásul nem szólnak bele a politikai meg a korrupciós ügyeinkbe, és még a hadseregük is jó messze van.

Sem baloldali, sem jobboldali kormányoknak nem volt különösebb veszélyérzetük, amikor Pekingben üzleteltek. Csak nem lesz nagyobb baj, és még akár kijöhet belőle némi hozam – ez volt a filozófia mindaddig, amíg az Európai Unióból érkeztek a kohéziós alapok eurómilliárdjai. Nagyobb a baj, amióta a NER rászorul a jüanra.

A magyar embereket beoltották szecsuani mártással – mondta egy értekezleten kollégánk, Tóta W. Árpád arról, hogy az Orbán-kormány némi kommunikációs előnyért kínai vakcinával oltatta be a nyugdíjasokat. És mivel az emberkísérlet nem okozott lázadást, az egész országból kínai labort kezdtek építeni. Jöjjenek az akkugyárak, bármivel is jár: termőföldek csökkenésével, vízbázisok megcsapolásával, mérgező anyagok elszivárgásával, munkahelyi balesetekkel.

A keleti nyitás nem azért van, mert a költség-haszon számítás szerint ez a legelőnyösebb, hanem mert nem maradt alternatíva. Az ország évszázadokon át lehetett Európa védőbástyája a keleti hadak ellen, mára ezt az elvet feladta. Pénzért kínálja, hogy Bécs büszke váráig szállítja a hódítókat.

A nyitókép montázs a HVG címlapjaiból