Robert Redford és Morgan Freeman között ülni egy padon – interjú Gazdag Gyula rendező-filmtanárral

Lát hasonlóságot a mai filmfinanszírozás és az ötvenes évek kultúrpolitikája között Gazdag Gyula filmrendező-tanár, aki dokumentum- és játékfilmjeiben azt kutatta, “hogyan sérülnek alapvető emberi jogok”. Kilenc filmjét is betiltották a Kádár-rendszerben, erről is mesél interjúnkban. HVG-portré.

HVG: A rendszerváltás idején lezárult a hazai rendezői korszaka. Nem tartja furcsának, hogy a szocializmus abszurd valóságát leleplező filmjeiről akkor váltott az oktatásra, amikor szabadon, cenzúra nélkül filmezhetett volna?

Gazdag Gyula: Dolgoztam forgatókönyveken, próbáltam filmeket készíteni, amelyek végül nem készültek el. Én is szeretném tudni ennek az okait. Talán a 2008-as gazdasági válság éppúgy szerepel közöttük, mint a hazai filmkészítési rendszerek létrejötte, majd összeomlása.

HVG: Mit gondol a Nemzeti Filmintézet működéséről?

G. Gy. : Azt hiszem, jelenleg a filmgyártás finanszírozása Magyarországon ott tart, hogy már nem próbál demokratikus lenni.

Úgy látom, a filmet sem iparnak, sem művészetnek nem tekintik, pusztán propagandaeszköznek. Ebben hasonlóságot látok az ötvenes évek elejének filmgyártásával.

HVG: Kilenc filmjét betiltották, vagy egyszerűen „elfelejtették” bemutatni. Ezek kemény ütéseket mértek volna a puha diktatúrára, ha a maguk idejében szabad utat kapnak?