Látványos térképeken mutatjuk, milyen borzalmasan indult az év az egészségügyben
Január óta több mint két tucat esetben jelezték kórházak és egyéb egészségügyi intézmények, hogy bizonyos feladataikat nem tudják ellátni. Ezek között vannak rövid szünetek, mondjuk karbantartás miatt, de legtöbbjük hosszú, vagy határozatlan időre szól. Térképre tettük, hol vannak bajok a kórházi ellátással. Van olyan kórház, ahol hat feladatot adtak vissza.
Mozgalmasan indult a 2024-es év a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egészségügyi igazgatási főosztályán, ugyanis január hatodikán majdnem 20, úgynevezett kijelölő határozatot tettek közzé, a sor pedig azóta is folytatódott.
Kijelölő határozat az a dokumentum, amelyben közzéteszik a mindenkori országos tisztifőorvos, most Müller Cecília megbízásából, hogy melyik egészségügyi intézményt jelöljék ki, ha valamelyik ellátó bizonyos okokból, például személyi vagy tárgyi feltételek hiánya miatt, átmenetileg vagy tartósan nem tudja ellátni feladatait. Ebben az esetben a hatóság "a meglévő kapacitások függvényében" jelöl ki más egészségügyi intézményeket a feladatok ellátására, ám ez sokszor azt is jelenti, hogy a betegeknek jelentős távolságot kell megtenniük azért, hogy ellátáshoz jussanak.
Egerből például Debrecenbe küldik a szemészeti ügyeletre érkezőket. A kijelölő határozatban arról is szó van, hogy korábban a szemészeti ügyeletet az egri kórház helyett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház végezte, ám már az eredetileg helyettesítésre kijelölt intézmény sem tudja vállalni a szemészeti ügyeleti ellátást. Vagyis azért kell ekkora távolságot megtenniük az egri betegeknek, mert egy korábban helyettesítésre kijelölt közelebbi intézmény visszamondta a feladatokat.
Az alábbi térképeken mutatjuk azokat az intézményeket, amelyekben idén januári kijelöléssel valamely ellátás szünetel. Az ábrára kattintva látható a szünetelést bejelentő intézmény és a visszamondott ellátások listája, kezdő és végdátumokkal. Végül pedig azt is, hogy honnan hová irányítják át a betegeket, azaz mennyit kell utazniuk.