Egyetlen turistának sem szabadna itt lennie, mégis tele van velük az Antarktisz – helyszíni riport

6 perc

2024.01.15. 17:30

Egy út több mint 5 és félmillió forintba kerül, de néhány év alatt még így is 40 százalékkal nőtt az Antarktiszra utazó turisták száma. Sokan azért mennek az érintetlennek hitt sarkvidékre, mert exkluzivitásra és magányra vágynak, miközben a jéghegyek mögött, egymás takarásában várják sorukat az újabb és újabb hajók. Milyen protokollja van egy partraszállásnak, és miért veszélyezteti ez a környezetet? Vendégszerzőnk egy kutatóexpedícióval járt a hatodik kontinensen.

Az argentin Ushuaia város kikötőjében a déli félteke egy átlagos nyári napján már reggel 7-kor legalább három óriási tengerjáró hajó várakozik. Ezek egyenként 100-500 utast tudnak szállítani, és a nap folyamán egyre több lesz belőlük. De amint átkelünk a Drake-átjárón, amely elválasztja az argentin földnyelvet az Antarktisztól, egyikkel sem fogunk találkozni.

Majdnem olyan érzés, mintha a mi hajónk lenne az egyetlen, mely maroknyi felfedező által kitaposott ösvényt követve a fehér kontinens felé tart. Mintha csak mi élnénk át ezt az egyedülálló élményt. És éppen ez a lényeg.

„A legfontosabb, hogy a turista azt érezze, ő nem turista, ez nem egy fizetett túra, hanem egy expedíció a vadonba" – magyarázza hajónk, az MS Island Sky fedélzetén Kim Crosbie. Ő annak a csapatnak a tagja, mely a 20 napos hajózás alatt azt a 80 nőt kalauzolja, akik a Homeward Bound (Úton hazafelé) program, egy női kutatói expedíció keretében utaznak az Antarktiszra.

Aiicia Alamillos
  • Jéghegyek és ellentmondások

Hosszú utunk hajók és engedélyek bonyolult tánca jéghegyek, jégtáblák, bálnák, fókák és pingvinek között. Éppen ez az antarktiszi turizmus ellentmondása: az iparág azért virágzik, mert annyira exkluzívnak tűnik. Még akkor is, ha a következő jéghegy kanyarja mögött egy újabb hajó várja a sorát.

Az Antarktisz ezért persze nem hibáztatható, és még így is lélegzetelállító. Hatalmas jéghegyek, csend, esetlenül totyogó pingvinek, víz alá merülő fenséges bálnák. Felfedezők történetei, akik a jégen haltak meg, és azoké, akik túlélték, hogy elmeséljék. Albatroszok, fókák, üresség, tisztaság, együttélés a természettel és magány.