Mautner Zsófi: Egyáltalán nem igaz, hogy a vidéki konyha a hús krumplival
Új szakácskönyvvel jelentkezett Mautner Zsófi, aki, bár bevallottan a nemzetközi, egzotikus fűszerekben gazdag, ázsiai és közel-keleti ízek rajongója, ezúttal egy alföldi falu, Kunmadaras gasztronómiai örökségéből merít. Ami egyben családi örökség is, a gyerekként ott töltött nyaraknak, a nagyszülők verandás házának emléke, a pompás húsleveseké, a sparhelten készülő kacsasülté és a roppanós barackbefőtteké. Egyebek között arról beszélgettünk vele, hogyan lehet visszahozni a nosztalgiával átitatott ízélményeket, elképzelhető lesz-e fügével, amit régen a barackos gombóc jelentett, és hogy miért kegyetlen a téli falu. Interjú.
hvg360: A falusi konyhám című könyvében azt írja, ha egy étellel kellene jellemeznie a falusi konyháját, biztosan a húsleves lenne. Miért?
Mautner Zsófi: A húsleves amúgy is érzelmi ételem. Olyan ikonikus szerepet töltött be gyerekkoromban, az összes családi étkezésen, hogy teljesen belém kódolódott. Másrészt nagyon tápláló, egészséges, mindenféle élethelyzetben jól tud esni, akár örömben, akár bánatban. Látom magam előtt az összes körítést, érzem az illatokat, akár a budapesti, akár a kunmadarasi nagymamám húslevesére gondolok – utóbbi igazi klasszikus, falusi műfaj volt, általában saját tyúkból, saját zöldségekből, saját tésztával készült, és ennek megvolt a maga rítusa. Látom, ahogy az egész család ül a verandán, a terített tálalóasztalnál, rajta a merőkanalakkal és a hatalmas, ovális tálakkal. Egyikben főtt zöldség, másikban főtt hús, amit rendszerint valamilyen mártással ettünk. Ez sajnos már visszaszorulóban van, pedig régen nemcsak a falusi konyháknak, hanem a szakácskönyveknek is része volt a mártás, örülnék, ha visszatérne.
hvg360: Az ételeket nemcsak hogy autentikus környezetben – a kunmadarasi házban – készítette el, de a régről önre hagyományozódott eszközöket, családi recepteket használta a főzéshez. Volt olyan íz, amit még ennek ellenére sem sikerült ugyanúgy reprodukálni, ahogy az emlékeiben él?