Madonna lázadó élete – 1. rész: „Madonna nem arra tanított bennünket, hogy pogányok vagy prostik legyünk”
8 perc
2023.12.02. 17:00
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
A Brixton Academy koncertteremben a jelek szerint kissé leült a hangulat. A vendég DJ-nek nemhogy szórakoztatnia nem sikerült a várakozókat, de még a figyelmüket is nehezen tudta fenntartani. Viszont amint távozott a színről, a háromezres tömeg egy emberként kiáltott fel egy mindössze néhány elektronikusan generált hangból álló, ismerős melódiarészlet hallatán.
Az egymás hegyén-hátán – sőt esetenként mások vállán – csimpaszkodó rajongók tömege csápoló karok, sikolyok és könnyek hullámzó tengerében egyesült. Egy kritikus „a poptörténelem egyik csúcspontjának” nevezte az eseményt. Bár még csak néhány hete jelent meg Madonna „Music” című, pikáns és buja elektropop száma, a közönség már az első néhány hangból felismerte, még mielőtt a költői kérdés elhangzott volna: „Do you love me?” (Szeretsz?).
A Music 2000-ben a Brixton Academyn:
Néhány pillanatra az álomszerű fotómontázs és hangalámondás csillapította a teremben eluralkodó őrjöngést, majd egy hatalmas brit zászló emelkedett fel a színpadról, és alóla előtűnt a rövid bőrdzsekit, strasszokkal kirakott övet és bőrnadrágot viselő Madonna. Egy lerobbant kisteherautó mellett énekelt és táncolt félmeztelen, kockahasú pasik gyűrűjében – így tartott görbe tükröt a pickup platóján vonagló szexis csajok csapatáról fantáziáló férfiaknak.
Jókedve ugyanolyan ragadósnak bizonyult, mint 15 évvel korábban, első amerikai turnéja idején, amikor a lemeztársasága még csak tesztelte ezt a Madonna nevű dance-pop-R&B hibrid csodabogarat. Azon az első turnén szemmel láthatólag alig akarta elhinni, hogy színpadra léphetett, és a többezres, többnyire fiatal lányokból álló, a nevét skandáló tömeg tényleg csak az ő kedvéért jött el a koncertre. Most, sok év után ugyanaz az öröm sugárzott az arcáról, miközben a némileg idősebb, és sokkal vegyesebb összetételű közönség szeretetében fürdött. Ő is viszonozta ezt a szeretetet: belevetette magát a tömegbe, négy, készenlétben álló táncos karjai közé.
Madonna gyakran emlegette, hogy az alkotói folyamatot – a dalszerzést, a turné kitalálását és megtervezését, a fotózást vagy klipkészítést, majd később a filmrendezést – tekinti a legfőbb értéknek. De időnként maguk a fellépések is az alkotói folyamat szerves részévé, a rajongók pedig alkotótársakká válnak. Ilyen alkalom volt az a bizonyos novemberi este a Brixton Academy koncertteremben is. Madonna 29 perces előadása ugyanolyan hőfokon izzott, mint a rajongótábor.
