Egy kiállítás, ahol a színes ötletek és viccesnek látszó művek mögül életbevágó kérdések csapnak a szemünkbe

Október 25-én a Missionart Galériában megnyílt a Perneczky Géza korai munkáiból (1970–1984) válogatott művek kiállítása. A közönség derűsen ült egy asztal körül; mosolyogtunk, vidáman fecsegtünk életről és művészetről. Kezünkben pohár, barátságos félmondatok hullottak a levegőbe, mint a pogácsamorzsák. A galéria munkatársai mondtak néhány mondatot, aztán koccintottunk a művészre. Ez volt a megnyitó. Mintha a Váci utcai egykori Muskátliban vagy a kölni Campiban ültünk volna – és ez  mindnyájunknak jól esett, még jobban is illett Perneczkyhez, mint valami rendes megnyitó: beszéd, kézfogások, gratulációk stb.

A művész persze nem utazott ide erre az alkalomra Kölnből, mégis „jelen” volt. Artysta jest obecny/The artist is present –  ahogyan a krakkói MOCAK plakátján hirdették a kelet-európai body art kiállítást 2021-ben a buborékokat fújó fiatal Perneczky fotójával. Ez a fotó most itt függött a galéria falán más hasonló képek társaságában.

Gyerekkorunk egyik kedves játéka volt, amikor a szappanos vízbe mártott szalmaszál segítségével buborékokat fújtunk a levegőbe. A buborékokat vitte a szél, tükröződött bennük az ég, szivárványosan csillogtak, de hamar elpukkadtak. Perneczky buborékjainak felületén az „art” szócska tükröződik a szomszédos buborékokban. Hiába halljuk az Erkel-opera vésztjósló bordalának szavait: „eloszlik, mint a buborék” – Perneczky szappanbuborékjai nem pukkannak szét, egy kimerevített, örökös pillanat tűnékenyen is végleges dokumentumai.