Ungváry Rudolf: Ez a rendszer a klasszikus fasizmus mutációja – fasisztoid

HVG: Egyik novellájában így ír: „Olyan korban éltünk, amikor az emberölést tudományos világnézet szentesítette. Összemosták a tudományt és a hatalomvágyat... ami aljas volt, tudományos lehetett, és ami tudományos volt, az aljasság szolgálatába állhatott.” Mettől meddig érzett így?

Ungváry Rudolf: Valójában most is ebben élünk, hiszen ami a politikában zajlik a kommunikáció révén, olyan meggyőző erővel hat a közvéleményre, mint maga a tudomány. Ez a megtévesztés. A tudományos világnézet kifejezéssel persze a marxizmusra utaltam. Nagyon megrendített, hogy olyan rendszer és világnézet tárgyává váltam, amely alapvetően nemes cél érdekében született, mégis brutális lett. Ezt az 1945–1946-tól észlelt ellentmondást fel kellett oldanom, de a lényeg csak hatvanéves korom után kristályosodott ki. Egy tökéletesen elnyomásmentes, az ősközösség hamis világára emlékeztető idilli társadalmat akartak teremteni, tiszta emberbaráti jó szándékból. De belefutottak abba, hogy ezt diktatúra nélkül nem tudják megvalósítani, és ezért az eredmény a valóságban szörnyűség lett. A fasizmus pedig a felvilágosodást megelőző időszakba akar visszamenni, az erő, a hatalom, a vezériség és a tekintély dicsőségébe.

HVG: Ellentétes eszmetörténetből kiindulva hogyan jutottak ugyanúgy a népirtáshoz?

U. R. : A természettudományban van igen és nem, de a társadalomtudományban bonyolultabb a helyzet.

Orbánra nemet mondok, Hitlerre is, és a magam részéről a kommunistákra is.

Közben nem tudom igazán pontosan, ki a legfontosabb nekem az életemben. Innen nézve ő, onnan nézve ő. Olyanok vagyunk, mint a kaleidoszkóp. Itt egy indulatgörcs keletkezik bennem, amott vajszívű humanista vagyok. Ráadásul az idő változásával, ahogy a kaleidoszkópot megrázzuk, ezek teljesen másképp rendeződnek össze.