50 éves a Stockholm-szindróma. De létezik-e egyáltalán?
6 perc
2023.08.28. 15:10
A tünetegyüttes névadója egy 1973-as túszejtéses rablótámadás a svéd fővárosban. Ha a szindróma valóban létezik, akkor nem annyira a túszdrámák áldozatainak, hanem leginkább a bántalmazott nőknek és gyerekeknek okoz szenvedést.
Ön szerelmes Clark Olofssonba?
Az akkor 23 éves Kristin Enmark évtizedekkel később is zokon vette a kórházi pszichológus kérdését, pedig a szakértő szempontjából a feltételezés nem volt légből kapott. Nem azért, mert Kristin és Clark 131 órát töltöttek együtt – a börtönviselt férfi és egy társa mint bankrabló, a lány mint egyik túszuk a Svenska Kreditbanken stockholmi belvárosi fiókjának három másik alkalmazottja mellett –, hanem a körülmények miatt.
Ma 50 éve, hogy (áldozatok nélkül) véget ért az a bankrablás, amelyről a Stockholm-szindróma a nevét kapta. Azt a jelenséget emlegetik így, amikor a fogva tartottak jó viszonyba kerülnek a túszejtőkkel, akár az ő oldalukra is állnak a rendőrséggel szemben. 1973 nyarán a Norrmalmstorg téren (ahol a banképület időközben szállodának ad otthont) pont ez történt.
Történetesen Kristin Enmark (a legfiatalabb a túszok közül) volt az a fogoly, aki hosszan beszélt telefonon Olof Palme miniszterelnökkel, és közölte vele: „Engedjetek szabadon minket. Nem félek ezektől az emberektől. Ők a mi védelmezőink.“ Amikor jóval később, 2015-ben könyvet írt az esetről – Stockholm-szindrómám volt címmel – a rendőrség korabeli hibáira is utalva azt idézte föl, hogy a rendőrök tűntek fenyegetésnek, és a túszejtők lettek a jók a játékban. Igaz, elismeri: „elveszítettük az önkontrollunkat“.
A barátságos viszony meghozta az eredményét. Utóbb a bíróságon a másik túszejtő, Jan-Erik Olsson azt vallotta, hogy egy idő után már nem tudták volna megölni a foglyaikat, pedig a bankrablás kezdetén ez még benne volt a pakliban.
Jan-Erik Olson elfogása: