Korniss Péter: Szék már nem az az elszigetelt falu, a Coviddal végképp betört a globalizáció

Sok-sok véletlen, életutak különös találkozása vezetett oda, hogy fiatal magyar értelmiségiek, táncosok felfedezték maguknak az erdélyi Szék települést, majd Budapesten létrejött az első táncház, amelyből az évek során kinőtt a táncházmozgalom.

Talán azzal érdemes kezdeni, hogy 1954-ben Novák Ferenc a Nagymező utcai kultúrotthonban megalapította a Bihari János Táncegyüttest. Koreográfiát Erdélyben akartak gyűjteni, de a háború után nem lehetett útlevélhez jutni, így utazni sem, egészen 1956 nyaráig, amikor a kommunista hatalom az ellenzéki mozgolódás hatására bevezette, hogy személyi igazolvánnyal át lehetett lépni a magyar–román határt.

Novák – ahogyan azt két éve, a 90. születésnapi interjújában felelevenítette – néhány táncossal Kolozsvárra, rég látott felmenőihez utazott. A pesti rokon foglalkozását az ottaniak komolytalannak tartották, de az egyik nagybácsi megsúgta: csütörtökönként, a Széchenyi téren összegyűlnek a széki fiatalok, és ott lehet igazi, autentikus néptáncot látni.

Az élmény hiába volt meghatározó, Novák csak két évvel később jutott el Székre, és kezdődött a gyűjtőmunka, majd a tánctanulás, a fellépések. A hatvanas évek elején az együttest bemutató kiadványt akartak megjelentetni, és fotográfust kerestek; Novák akkor látta meg a Muzsika című lapban Korniss Péter fényképeit a Balettintézet vizsgaelőadásáról. A Fényképész Szövetkezetben érdeklődött felőle, és megtudta, a fiatalember katonai szolgálatát tölti, egyébként is „ő csak segédmunkás”, de adnak szívesen rendes fotográfust. „Inkább megvárom” – mondta Novák. Így lett Korniss a táncegyüttes fotósa, és kezdődött a máig tartó, szoros baráti kapcsolat.