Az ENSZ szerint a klímaváltozás miatt az emberiség majdnem fele „rendkívül sebezhető”

4 perc

2022.04.02. 13:30

Eltereli a figyelmet a zöldenergia-átmenetről az ukrajnai válság, és tovább maradhat a fosszilis energia. Holott az ENSZ már vészhelyzetre figyelmeztet az éghajlatváltozásban.

„Ne mulaszd el a lehetőséget, amelyet egy válság kínál!” – idézte egy szakértő Winston Churchill egykori brit kormányfőt, de egyöntetű a vélemény, hogy a koronavírus-járványt, illetve az általa okozott gazdasági visszaesést nem sikerült kihasználni a zöldenergiára átállás felgyorsítására.

Klimatológusok most azt mondják, az ukrajnai háború révén a világ – ha kényszerűen is – újabb lehetőséghez jutott, hogy végleg leszámoljon a fosszilis energiahordozókkal, és a tavaly Glasgow-ban tartott éghajlati csúcstalálkozón elfogadott ütemterv szerint legkésőbb 2050-re a legtöbb ország kivezesse a kőolaj, a földgáz és a szén használatát. Mások viszont úgy vélik, hogy az ukrajnai háború okozta energiasokk nem segíti elő, inkább késlelteti az átállást a tiszta energiára.