Szilágyi Ákos: "Ha ez a háború van – Oroszország nincsen"

„Finis Russia? Oroszország vége, vagy csak új lap a történelmében? – teszi fel a kérdést Georgij Fedotov, az orosz Bibó István, nem sokkal a második világháború után, 1947-ben, amerikai emigrációja idején írt Birodalmak sorsa című nagyesszéje végén, hogy mindjárt válaszoljon is rá: – Természetesen az utóbbi. Oroszország nem hal meg, amíg él az orosz nép, amíg saját földjén él, saját nyelvén beszél.” Ami az orosz népet illeti, Fedotovnak igaza van, de ami Oroszországot, a történelmi Oroszországot illeti, annak vége.

Ha ez a háború van – Oroszország nincsen. Eltűnt Európa térképéről. Nem „európai nagyhatalom”, aminek még Nagy Katalin cárnő álmodta a XVIII. században. Egy történelmi pillanatig, 1991 után úgy tűnt, hogy a tüneményes – el-eltünedező – Oroszország talán mégiscsak van, legalábbis lehetséges.

Ez azonban látszat volt csupán, még ha erős látszat is. Fata morgana.

Oroszország maga cáfolt rá erre a lehetőségre elképzelhetetlen háborújával, amelyet az 1991 után szuverén területi nemzetállammá vált Ukrajna ellen indított most.

A szovjet időkbe röpíti vissza Oroszországot Putyin a háború elleni tiltakozások elfojtásával

Néhány nap alatt öles lépéseket tett Oroszország az autoriter államból a diktatúrába vezető úton. Putyinék felszámolták a maradék sajtószabadságot, ezerszámra veszik őrizetbe az ukrajnai háború ellen tiltakozókat, és mindenkiben potenciális ellenséget látnak.

Van 17 millió négyzetkilométernyi terület, vannak kőolajmezők, van gázvezeték és gázszállítás, de Oroszország nincsen. Nem a területi kiterjedés, nem a mennyiség, a sokaság, a nyers erő, a nyersanyag tesz egy országot létezővé. A hard power ma már nem sokat ér a soft powerrel szemben: Oroszország teljes hadigépezetével bevonul Ukrajnába, mire Oroszországból különösebb csinnadratta nélkül kivonul a McDonald's, a Coca-Cola, az Apple... minden – presztízsére valamit is adó – cég. Ilyen egyszerű.