Ha takargatná is Novák, elnökségét beárnyékolhatják gyanús orosz kapcsolatai
Az amerikai szövetségi nyomozók megkezdték azoknak a lekapcsolását, akik az Ukrajnával szembeni agresszió propagandáján dolgoznak. Szoros kapcsolatot ápol ezzel a körrel az újonnan megválasztott magyar államfő, Novák Katalin is.
Komoly fogást találtak az amerikaiak az orosz elnök propagandagépezetén: az FBI kezdeményezésére a brit hatóságok március 3-án Londonban letartóztatták az amerikai Fox News egykori ügyvezetőjét, Jack Hanicket, aki 2013 óta közreműködött az egyik legvadabb putyinista televíziós csatorna, a Cargrad felállításában és európai terjeszkedésében. Hanicket azzal vádolják, hogy megsértette az amerikai szankciókat, és hamis nyilatkozatot tett az FBI-nak a munkájáról, amelyet Konsztantyin Malofejev orosz oligarchának végez. Mindezekért akár 25 év börtönt is kaphat.
Malofejev a Krím orosz bekebelezése, vagyis 2014 óta áll az amerikai szankciók hatálya alatt, miután az Egyesült Államok szerint a milliárdos az egyik fő szponzora az ukrajnai orosz szeparatistáknak, és nem mellesleg Putyin jobbkeze az európai politikai beavatkozásokban.
Malofejev nemcsak a kapcsolattartó olyan európai szélsőjobboldali politikusokkal, mint a francia Jean-Marie Le Pen vagy az olasz Matteo Salvini, hanem közvetlen munkatársán, Alekszej Komovon keresztül kimutatható kapcsolata van a magyar Novák Katalinnal is. A köztársasági elnöki hivatalának elfoglalására készülő Novák az Oroszországgal szemben kialakult nyugati egység nyomása alatt érzékelhetően igyekszik láthatatlanná tenni ezeket a szálakat.