Miért mentsük meg a bankokat, ha maguktól bedőlnének? Az erre adott válasz ért idén közgazdasági Nobelt

Ha egy bankcsőd akkora kárt okoz, miért nem próbáljuk meg bankok nélkül intézni a pénzügyeinket? Ha pedig válság tök ki, miért a bankokat kell elsőnek menteni, akkor is, ha pofátlanságnak tűnik, mennyire sok pénz megy el a bankmentésre? Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatáért osztották ki a 2022-es közgazdasági Nobel-díjat.

A három díjazott közül kettőnek a nevével a nagyközönség nem nagyon találkozhatott korábban – a chicagói egyetemen dolgozó Douglas Diamond és Philip Dybvig, a St. Louis-i Washington egyetem professzora az elméleti kutatásban mozog otthonosan –, a harmadik név annál ismertebb: Ben Bernanke volt 2006 és 2014 között az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed első embere, most ő az első egykori Fed-elnök, aki megkapja a közgazdasági Nobelt.

A díjat hivatalosan az 1980-as években a bankcsődök és az 1929-33-as válság kapcsolatáról végzett kutatásért kapta, de azt az indoklás is kiemeli: a 2008-2009-es krízis idején a gyakorlatba is átültethette az elméleti tudását, így az amerikai gazdaság sokkal gyorsabban jött ki a recesszióból, mint az európai. Sőt, azt is hozzátették a díj indoklásában, hogy a 2020-as válság idején is nagyon sokat segített mindaz, amit a három díjazottnak köszönhetően tudunk a bankrendszer válság alatti működéséről.

Bernanke még a Stanford pályakezdő tanára volt, amikor 1983-ban, harmincévesen megírta a mostani díjnyertes tanulmányát az 1929-33-as világválságról. Azt hihetnénk, hogy a modernkori gazdaságtörténet legnagyobb kríziséről fél évszázaddal később már nem lehetett újat mondani, de ő teljesen új megvilágításba helyezte az egészet. Azt mutatta ki ugyanis:

sokkal hamarabb vége lehetett volna a válságnak, ha elkezdik megmenteni a bankokat.