Csúcspontok és ellentmondások, sodró lendület és kristályos okosság – Szakcsi Lakatos Béla pályaképe

A kezdetben volt a zongora: a biztos megélhetést ígérő hangszer, amelyre még akkor is szükség volt a múlt század közepi budapesti éjszakában, amikor a népinek átkeresztelt cigányzenekarok szép lassan kiszorultak a vendéglátóipari üzemegységekből. Így lett zongorista Szakcsi Lakatos Bélából is, aki ilyesformán már nagykamasz korában ott játszott a Moulin Rouge-ban vagy épp a Royal Szállóban, működési engedély nélkül is virtuóz készséggel.

Ebből a kényelmes csapdából kellett kiszabadulnia a reménybeli művésznek ahhoz, hogy ország és világ megismerje a nevét (mely névből a Szakcsi akkor még hiányzott). Ehhez pedig a dzsessz segítette hozzá: a műfaj, amelynek korabeli magyarországi jelentőségét vajmi nehéz a mából valós nagyságrendjében fölmérni. Merthogy az idő tájt, amikor Gonda János vagy Pernye András elméleti tevékenysége meg a lengyelországi példa (újra) elfogadtatta itthon e zenei praxist és univerzumot, a dzsessz a szabadság érzéki és intellektuális élményét és a tágasabb kitekintés lehetőségét kínálta a modern, nyugati világra a muzsikusok és közönségük számára egyaránt.

Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos 2014-ben a Fonóban: