Alsónadrágok, szúnyogok és kövér politikusok: a közgazdaságtan legszokatlanabb mutatói

Eszébe jutott-e már valakinek, hogy megmérje az összefüggést az élelmiszer-infláció és az elszórt kenyérmorzsákkal etetett városi galambok elhízottsága között? Bármilyen szomorú is a válasz, a megvalósításig nem jutott el a nagy gondolat, így ha valaki szeretne egy eddig feltérképezetlen közgazdasági területre merészkedni, a lehetőség adott. A hagyományos gazdasági adatsorokat már unalmasnak tartó közgazdászok azonban nagyon sok, legalább ugyanilyen szokatlannak tűnő mutatót kerestek.

A leghíresebb mind közül a szoknyahosszelmélet – a vicces gazdasági mutatókkal foglalkozó cikkek és bejegyzések szinte mind elsők közt említik ezt –, és mindezt úgy sikerült elérni, hogy még csak nem is ez mutatja a legszorosabb korrelációt. Valószínűleg azért lehet még mindig ez a legnépszerűbb furcsa mutató, mert ezt találták ki a legkorábban: még 1925-ben írták le a megfigyelést, hogy a női szoknyák hossza és a tőzsde teljesítménye között fordított arányosság van. Négy évvel később ezt élesben is meg lehetett figyelni újra, jött a válság, és hosszabbak lettek a szoknyák – majd az 1970–80-as évek fordulójának válságában ugyanez a trend látszott. Ehhez hasonló ötlet a magassarokindex is, amely szerint minél nagyobb a válság, annál magasabb a női cipők sarka, de ez nem mutat annyira szoros összefüggést, mint a szoknya hossza.

Ok-okozati összefüggést persze senki nem talált, egyébként is pont fordítva lenne a logikus, hogy ha minimum a textiliparban válság van, akkor az alapanyagokon spórolnak a gyártók. A magyarázat, hogy jól teljesítő gazdaságban szívesebben kísérleteznek a nők rövidebb ruhákkal, jól hangzik, csak épp nem igazolható. 2010-ben két holland közgazdász aztán abból indult ki, hogy az egész megcáfolható, hiszen épp válság volt, miközben a rövidebb szoknya lett divatos, mint pár éve.