Minél tovább hiszi egy kormány, hogy tudja kezelni a válságot, annál jobban fáj az ébredés

„A krízis sokkal lassabban érkezik meg, mint ahogy gondolnánk, és aztán sokkal gyorsabban történik meg, mint ahogy gondoltuk volna.”

Ez az egyik leggyakrabban idézet mondat Rüdiger Dornbuschtól - szokás Dornbusch-törvénynek nevezni azt, hogy a válság lassan jön el, de aztán hirtelen tarol le mindent. A német, de amúgy szinte az egész felnőtt életét az Egyesült Államokban töltő közgazdász sok más mellett a latin-amerikai populista rezsimek gazdaságpolitikáját elemezte sokat, újabban Törökország példájára próbálják ráhúzni az ő megállapításait. Nemrég pedig Zsiday Viktor a HVG-nek nyilatkozva Magyarország kapcsán szintén az ő elméletét idézte fel: a populizmus utolsó, összeomlást hozó időszaka úgy szokott kezdődni, hogy az infláció tartósan két számjegyű, és ezzel egyszerre a deviza jelentősen leértékelődik.

Persze Latin-Amerika nagyon más, mint Közép-Európa. Mi történhetett ott, ami miatt egészen más országokban, egész más időpontokban, más alaphelyzetből kiinduló rezsimek ugyanolyan gazdasági válságokig jutnak el újra és újra? – ez volt Dornbusch vizsgálatainak központi kérdése. A politikusok úgy gondolják, kitaláltak valami újat, amivel kezelhetik a korábbi válságot, jellemzően túlköltekeznek, növelik az adósságot és/vagy látványos újraelosztásba kezdenek, ami egy ideig tényleg működik, de aztán összeomlik a modell. Dornbusch a tanulságokat a Sebastian Edwardsszal közösen szerkesztett, A populizmus makroökonómiája Latin-Amerikában című könyvében foglalta össze.

Financial Times: Jair Bolsonaro megúszhatja, hogy tönkreteszi Brazíliát

A Financial Times vezércikke szerint a szélsőjobbos brazil elnök bűnlistája messze túlmegy azon, hogy félrekezelte a járványt, ami azután 600 ezer emberéletbe került. Az is a nevéhez kötődik, hogy a gazdaság romokban hever.

Egy ilyen vizsgálatnál nem lehet megkerülni a kérdést: mi számít populizmusnak definíció szerint? Dornbuschék is egy kicsit nehezen birkóztak meg ezzel a problémával, végül egy óvatos megoldást választottak: meg sem próbáltak régi politikafilozófiai vitákat megoldani, inkább körülírták azt, hogy miben egyeznek meg az általuk vizsgált helyzetek. A gazdasági döntéshozók a növekedésre és a jövedelem újraelosztására koncentráltak, nem igazán foglalkoztak az inflációs kockázatokkal, a hiány finanszírozásával, valamint azzal, hogy a gazdaság szereplői milyen reakciókat fognak adni.