Korát megelőzve foglalkozott a családi sors örökségével a Szondi-teszt legendás atyja

Vajon miért ragadták meg az orosz író regényei a magyar pszi­choanalitikust annyira, hogy elkezdett foglalkozni a manapság transzgenerációs hatásnak nevezett jelenség kutatásával?

A jelentős alkotásokra – kiváltképp művészi alko­tásokra – gyakran használjuk az „inspirált” vagy „ihletett” jelzőt, ami arra utal, hogy a műből kiér­ződik: az alkotóját mélyen megérintette valami, és az alkotásból kiviláglik ennek a megrendítő ha­tásnak a jelenléte. De vajon tetten érhető-e ilyen személyes ihletettség a tudományos kreativitás területén is? Honnan származik az ösztönzés arra, hogy egy kutató akár az egész életét is egyetlen adott terület fáradhatatlan vizsgálatának szentel­je, ami sokszor jár akár megpróbáltatásokkal, le­mondással, sőt időnként szenvedésekkel is?

Van­nak olyan tudományos életművek, ahol a pszicho­biográfiai megközelítés (vagyis a szerzőről és a szerzőtől fentmaradt dokumentumok pszicho­lógiai elemzése) segítségével lehetséges kimutatni bizonyos összefüggéseket, rádöbbentve minket arra, mennyire igaza volt a dán filozófusnak, az egzisztencializmust megalapító Søren Kierkegaardnak, amikor azt írta, hogy „minden lényegi megismerés az egzisztenciára vonatkozik, vagy más szavakkal: csak az a lényegi megismerés, melyet lényegi kapcsolat fűz az egzisztenciához… Tehát egy egzisztáló szellem az, amely érdeklődik az igazság iránt, mégpedig azért, mert egzisztálni akar benne.” Vagyis a valódi tudás sosem közöm­bös az azt megszerző ember létezése szempontjá­ból, mert önmagát találja meg benne.

Søren Kierkegaard Luplau Janssen festményén /// Lenni vagy nem lenni

Wikipedia