Novák Katalin szerint „példátlan az az alázat és összefogás”, ami a határon megnyilvánul

1 perc

2022.03.22. 15:09

A megválasztott köztársasági elnök az egyházi tisztségviselőknek is megköszönte a vigasz- és segítségnyújtást.

„Azért jöttem a határhoz, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak azoknak, akik az első perctől helytállnak” – írta Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök a Facebook-oldalán. Novák a közmédiának a Beregsurányban tapasztaltakról azt mondta, hogy az oda érkezők nagyon hálásak a magyar embereknek.

Novák a posztjában kiemelte a karitatív szervezeteket, de nem feledkezett meg az egyházi tisztségviselőkről sem, akik szerinte „már a legelső naptól vigaszt és segítséget nyújtanak”. Mint írta, „példátlan az az alázat és összefogás, amely itt megnyilvánul”.

A hvg.hu már a háború első napján tudósított a beregsurányi magyar–ukrán határátkelőhöz érkező menekültekről:

„A tanár mondta, hogy bújjunk el, vagy ami még jobb, jöjjünk Magyarországra" - helyszíni tudósítás az ukrán-magyar határról

Nem szeretnék megvárni a kényszersorozást, így van, aki inkább az ismeretlenbe ugrik és Magyarországra jön az ukrán-magyar határon átlépő menekültek közül. A határon frissen érkezők túlnyomó többsége kárpátaljai magyar, azonban akadnak olyan ukrán fiatalok is, akiknek nem vonzó perspektíva az oroszok elleni háború.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról pedig folyamatosan frissülő tudósításunkban számolunk be:

Elzárták Ukrajnát az Azovi-tengertől, Csernobilban végre műszakot váltottak - percről percre a háborúról

Oroszország a távol-keleti részeiről pótolhatja a veszteségeit, a három hete folyamatosan dolgozó csernobili személyzet végre hazamehetett, az Euronewst pedig betiltották az oroszok. Kövessék percről percre frissülő hírfolyamunkat!