Az ember, aki nagyon kellett, és mégsem kellett ennek az országnak – 100 éve született Göncz Árpád
17 perc
2022.02.10. 04:30
Ő volt a diktatúrák utáni Magyarország legnépszerűbb politikusa. Máig sem tudta megközelíteni senki az ő népszerűségi értékeit. Szinte minden részhez kapcsolódott, egyikkel sem azonosult. Sokfelé kötődött, sehová sem kötötte oda magát. Megértő volt és kritikus csaknem mindenkivel szemben. Ő lett volna Magyarország eszményi hídembere, ha az elmérgesedett politikai viszonyok hagytak volna teret hídembernek. Páratlanul színes és gazdag életet élt. Volt cserkészvezető, jogász, tisztviselő, újságíró, fegyveres ellenálló, segédmunkás, szakmunkás, agrárszakember, forradalmár, életfogytos rab, műfordító, kritikus, író, ellenzéki aktivista és köztársasági elnök. Minden szerepében magas minőséget képviselt. A rendszerváltás utáni tevékenységéről sok szó esik. Ebben az írásban hosszú életének a rendszerváltás előtti bő kétharmadára összpontosítunk.
Volt a családjában magyar, német, osztrák, olasz, horvát, román; zsidó, szombatos, unitárius és katolikus, „az égvilágon minden, ami átfogja ezt a Kárpát-medencét” – ahogy ő mondta.
A gönczi Gönczök Abaúj vármegyéből származó kisnemesek voltak. Göncz Árpád édesanyja pedig székely szombatos anya és zsidó apa teljesen elárvult, unitáriusnak keresztelt gyermeke, aki művelt és jómódú nagypolgári (gyáros, de szociáldemokrata!) családban nevelkedett Erdélyben, amíg el nem menekültek a román uralom elől, és vagonlakók nem lettek Budapesten.
Az anya nem sokáig lakott vagonban, mert már 1920-ban feleségül ment Göncz Lajos postafőtiszthez, aki mindenekelőtt élvonalbeli teniszező volt, olimpián is szerepelt, de hozzá Árpád nem kötődött túl erősen, mi több, egyenesen „apaiszonya” volt.
A szülei négyéves korában elváltak, ő az édesanyjával apai nagyszülei házában nőtt föl Budán, a Bors (ma Hajnóczy József) utcában.
A nagyapa volt Árpád példaképe, aki vidéki postamesterként kezdte, és saját erejéből lett postafőigazgató és helyettes államtitkár a fővárosban. Ő „klasszikus esete volt a Ferenc József-i rendkívül puritán értelmiséginek, aki nem fogadott el hivatali hintót, hivatali telefont, pedig járt volna neki. Hallatlanul egyenes és szigorú erkölcsi alapokon álló ember volt, abszolút puritán, akit áthatott a 10-es évek liberális szellemisége. Nagyon szerettem, azt hiszem, ő állt hozzám a családból a legközelebb.” (Idézeteink abból az alább olvasható életútinterjúból valók, amelyet Hegedűs B. András készített Göncz Árpáddal 1985-ben, és amelynek a szerkesztett szövegét az interjúalany 1990-ben kiegészítette.)
Életútinterjú Göncz Árpáddal
A nagyapám ott volt postamester Csáktornyán, majd valamilyen úton-módon fölkerült Budapestre, és minden protekció nélkül postavezérigazgató-helyettes lett a kommün idejére, tehát 1918-ra. A kommün után - mivel akkor is szolgálatban maradt, nem mondott le az állásáról - nyugdíjazták. A nagypapa klasszikus esete volt a Ferenc József-i rendkívül puritán értelmiséginek, aki nem fogadott el hivatali hintót, hivatali telefont, pedig járt volna neki.
A nagyapa személyesen csak rövid ideig állhatott közel Árpádhoz, aki csupán hatéves volt, amikor ő, id. Göncz Árpád meghalt.
Unokája a Nagy László reformpedagógiájának szellemében működő, a produktív, alkotó munkára építő Új iskolába járt, és az ottani indíttatás vitte előre a máskülönben utált Werbőczy Gimnáziumban is a jeles érettségiig.
Mintatanuló volt, önképzőköri elnök, s az önképzőkörben a verseit is bemutatta. Irodalmi tevékenysége ezzel negyedszázadra le is zárult.
Katolikus cserkész volt, a 7.sz. cserkészcsapat egyik vezetője. Katolikusnak is, cserkésznek is elkötelezett. Született fővárosi létére a népi kultúrán, népdalokon nőtt föl.
A gyerekkora, ifjúkora felette sokszínű társadalmi és kulturális közegben telt el. Amit erről mond, azt orcátlanul hosszan idézzük, mert ez életének kulcsa: