Az anyatejjel szívta magába a baloldaliságot a közgázos Marx-szobor alkotója
Különös minőséget, a forradalmi művészetet képviselte a szobrászatban Farkas Aladár, akinek a harcosan baloldali pályáját bemutató kiállítása alkalmából érdemes felidézni a Közgáz Marx-szobrának, illetve ellenforradalmi sorozatának történetét.
„Már minden fontos felszólalót lefotóztam Bíró Zoltántól Csoóri Sándoron át Csurka Istvánig, de még mindig úgy éreztem, kicsit uncsi az anyag. Ekkor jutott eszembe, hogy
»Hol van Marx?«,
merthogy az aulában sehol sem láttam a szobrát. Végül be kellett másznom a paraván mögé, hogy megcsinálhassam a képet róla.” Így idézte fel bő három évtized távlatából Bánkuti András fotóriporter (a kormánylap, a Magyar Hírlap akkori munkatársa), hogyan készült a rendszerváltás egyik emblematikus fotója a Magyar Demokrata Fórum I. Országos Gyűlésén a drapéria mögé száműzött, magányos Marx-szoborról.
A fénykép az 1989. március 11–12-én a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) aulájában lezajlott, az akkori legnagyobb ellenzéki erő, az MDF párttá alakulását előkészítő kongresszust illusztrálta. A fotónak olyan szimbolikus ereje volt, hogy a párt októberben ugyanott megtartott második országos gyűlésén – amikor Antall Józsefet választották elnöknek – Bánkuti egyik hírügynökségi kollégája „lemásolta” azt, amiért utóbb elnézést is kért.