Szvoren Edina: "Az olvasás akkor a legaktívabb, ha a tudottal szembefeszül az ismeretlen is"

HVG: Egyik korábbi novellájának rongyszedőnő hőse szerint „a képzelet arra való, hogy megvédjen a meglepetésektől”. Mostani címadó írásában az elbeszélőnek az a „fogyatékossága”, hogy nem tud csodálkozni. Rokonnak véli a két megnyilvánulást?

Szvoren Edina: Csodálkozni kellemes dolgokon is lehet, míg az idézetbeli meglepetés az én asszociációm szerint inkább valamilyen váratlan helyzetre utal, ami kibillenti az embert az egyensúlyából. Ez ellen ad védelmet a sok mindenre felkészítő fantázia. A mostani nyitó írás halmozott példái ellenére sem járja körül teljességgel a csodálkozás fogalmát. Viszont rámutat magára a könyvre, azt ígéri, hogy köze lesz a groteszkhez, a furához, az elfogadhatatlanhoz, és hogy van egy csavarás is benne: időnként az abszurdot mutatja mindennapinak.

A csodálkozás ernyője alá odafér a társadalmilag elvárt felháborodási kötelezettség. Márpedig közös ügyeinken akkor tudunk jól felháborodni, ha meglepődünk rajtuk.

HVG: Önmagát csodálkozó típusnak ismeri?

Sz. E.: Alapvetően kevéssé vagyok hajlamos meglepődni vagy csodálkozni. A címadó írásban megrökönyödésre okot adó példaként szerepel egy patinás cukrászdában kifüggesztett Hitler-portré. Ilyesmi velem is előfordult, a csarnokban egy halasnál. Próbálom felidézni, hogy felháborodtam vagy akár meghökkentem-e. Szégyen, nem szégyen, nem ez volt az első reakcióm. Itt élek ebben a világban, ebben az országban, ismerem valamelyest a viszonyainkat, látom, mi minden történhet meg. Később jött a racionális kiigazítás, hogy ezzel valami nem stimmel: az ember kéri a halát karácsonyra, erre ott lendíti a karját Hitler.