Kecskés D. Gusztáv: Politikai-stratégiai indítékok határozzák meg francia–magyar kapcsolatokat

Kelet-Közép-Európa helyét a francia külpolitika koordináta rendszerében – a kora újkor óta eltelt évszázadokhoz hasonlóan – a térségen kívüli tényezők határozták meg. A Franciaországot ért elsősorban nemzetbiztonsági jellegű kihívások adták az impulzusokat, míg a nemzetközi kapcsolatok adott szerkezete határozta meg a kereteket. Ennek megfelelően az 1871-es frankfurti békétől 1944-ig elsősorban a Németország felől jövő fenyegetésre igyekeztek Párizsban választ találni. Mivel 1917 őszéig az Oroszországgal való szövetség alkalmasnak bizonyult ennek elhárítására, térségünk francia részről ez időben főként csak tudományos érdeklődés tárgya volt.

A bolsevik forradalom nyomán az „európai koncertből” kieső Oroszország szerepének pótlása motiválta a francia döntéshozókat, hogy – még az első világháború idején – Németország hátában újabb szövetségeseket keressenek, melyeknek később a bolsevikok elleni segéderő majd a Szovjet-Oroszország elszigetelésére szolgáló „egészségügyi övezet” szerepét is szánták.

A világháború után megkötött békeszerződések nyomán létrejött, illetve megerősödött új „baráti államok” – Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia azonban nem töltötték, egymás közti ellentéteik, szerény gazdasági és katonai erejük miatt nem is tölthették be ezt a funkciót. A koncepció csődje már az 1930-as évek elejétől jól látszott, a náci Németország térnyerésével majd 1940-es katonai győzelmével pedig gyakorlati bizonyítást is nyert. Franciaország és Kelet-Közép-Európa a két világháború közti időszakban volt egymással a legintenzívebb kapcsolatban.

Miután a második világháború hadieseményei elszigetelt kivételektől – így a magyar–francia kapcsolatok – eltekintve megszakították a kontaktust, 1945 és 1947 között rövid életű felvirágzásnak lehettünk tanúi. Az 1947-től térségünk szovjetizálása következtében a „népi demokráciák” által Franciaországgal tudatosan megrontott viszonyt két hullámban normalizálták: 1953–1955-ben a szovjet blokk kezdeményezésével és nagyobb aktivitásával, majd az 1960-as évek első felétől a De Gaulle-i francia külpolitika tudatos lépései nyomán. Az ekkoriban kialakuló keretek azonban a legtöbb kelet-közép-európai ország, így Magyarország esetében is főként csak a kommunista rendszerek összeomlása után az 1990-es években telnek meg tartalommal.