Nagy Iván László: A demokrácia megőrzéséért muszáj antidemokratikusnak lenni

A héten egyelőre csak képernyők előtt, de jövőre személyesen, a Biden-adminisztráció álmai szerint pedig a jövőben évről évre összeül a Csúcs a Demokráciáért névre hallgató világkongresszus. A demokráciaexportra hagyományosan ráfekvő, de a Capitolium ostroma és a szavazást államról államra megnehezítő törvények meghozása óta a saját háza táján is söprögetni kényszerülő Egyesült Államok vezetése abban reménykedik, hogy a most születő platform alapján évről évre kontrollra járhatnak a meghívott országok. Amit ellenőriznének, azt a találkozó végén megszülető vállalások tartalmaznák, nem hivatalosan pedig leginkább az, hogy karnyújtásnyira maradjon az Egyesült Államoknak a világ azon része, amelyre támaszkodhat Oroszország és Kína szimbolikus és gyakorlati térhódításával szemben.

Arról külön lehetne értekezni, hogy akarunk-e egy olyan világrendet, amelyben a demokratikus országok Amerika árnyékában igyekeznek tényezők maradni a globális Kelettel szemben, még a történelmi párhuzamok is játszi könnyedséggel adódnának. Van viszont itt egy sokkal érdekesebb párhuzam is, mégpedig az, hogy az Egyesült Államok és a demokratikus Nyugat úgy ül le webkamerák elé demokráciát menteni és várni a csodát, hogy

közben ugyanezeket az ideálokat képes békefenntartás címszó alatt háborúk révén is megvédeni, ha az aktuális rezsim éppen fegyveres erőszak, és nem alkotmányos elnyomás útján veszélyezteti.

A fegyveres békefenntartás önmagában oximoron, mégis norma, mégis működni látszik.