Hiába az élesedő vita, az előválasztás mobilizálta az ellenzéki tábort a Fidesz ellen

3 perc

2021.10.13. 09:00

Dobrev Klára az egyetlen baloldaliként, Márki-Zay Péter a NER-t egyedül lebontani képes civil jelöltként gyűjti a szavazatokat az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Bárki ajánlata győz, először a másik táboron ejtett sebeket kell begyógyítania.

Taktikai hibák sorát követte el Karácsony Gergely az első forduló eredményhirdetése után, de a közvélemény-kutatások adatai azt mutatják: tökéletes stratégiával is aligha állhatott volna ellen azoknak a lökéshullámoknak, amiket Márki-Zay Péter felemelkedése keltett. Az önbizalomtól és küldetéstudattól majd kipukkanó hódmezővásárhelyi polgármester, 20,4 százalékos első fordulós eredményét látva még utalást tett arra, hogy adott esetben hajlandó félreállni Dobrev Klára győzelmének megakadályozása érdekében, de a legfrissebb kutatások ismeretében hamar megmakacsolta magát.

A Medián szerint a hosszadalmas szavazatszámlálás idejére a hármas versenyben már megelőzte Karácsonyt, és hibahatáron belülre került a DK jelöltjével szemben. A második forduló első napjain kiszűrődő becslések pedig további erősödését sejtetik.