Bloomberg: Putyinék kivonultak az offshore piacról
Nem lepi meg a Bloomberg szerzőjét, hogy a Pandora-papírokban nincs igazán forró nyom, amely az orosz elnök felé vezetne, miután a politikus a Krím megszállása után elrendelt szankciók hatására irányt váltott. Így már vélhetőleg nem igaz az a feltételezés, miszerint az orosz kleptokráciának szüksége van a Nyugatra, hogy ott rejtse el törvénytelenül szerzett tőkéjét.
Leonid Berschidsky, aki az amerikai hírügynökség berlini irodájában dolgozik, úgy látja, hogy a most előkerült bizonyítékok vagy régiek, vagy jelentéktelenek, vagy mindkettő igaz rájuk, de a lényeg, hogy az államfő és emberei levonták a tanulságokat a korábbi, hasonló leleplezésekből (Panama-dokumentumok) és kivonultak az off-shore piacról.
Akiknek a neve ezúttal felmerült, azok nem igazán nagy ágyúk, pedig igen hozzáértő csapat dolgozott az adatok kiértékelésén. Roman Anin és a többiek nem ismernek félelmet, még azután sem, hogy a rendőrség átkutatta az újságíró lakását és kihallgatta a főnököt. Továbbá a független sajtó elhallgattatására szolgáló törvény alapján valamennyiüket idegen ügynöknek nyilvánította. Ám egyikük sem hátrált meg, nem emigráltak: dolgoztak tovább. Sőt, ezek után az előírásoknak megfelelően be is jegyeztették magukat: ’Fontos Külföldi Ügynökök’ néven.