Pró és kontra: legyőzheti-e Dobrev Klára Orbán Viktort?
Dobrev Klára letarolta a vidéket az ellenzéki előválasztáson, és bár Budapesten nem örülhet ekkora sikernek, ő fordul rá elsőként a második körre. A verseny még nyílt, de összegyűjtöttük, mi szól mellette, mi ellene, lehet-e kormányváltás, ha ő lenne az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.
Csináljuk meg! Húzzunk bele! – mondhatta Gyurcsány Ferenc, mire a Demokratikus Koalíció, valamint a párt miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára bele is húzott. Az előválasztáson – szemben az MSZP és a Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely forgatókönyvével – ő kapta a legtöbb szavazatot, a vidéki választókerületeket néhány kivételtől eltekintve szinte letarolta, és még “hazai pályán”, Budapesten is volt, ahol első lett. Így az előválasztás második fordulója előtt érdemes feltenni a kérdést: ha Dobrev győzne, és ő lenne az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a jövő tavaszi választáson, lehet-e vele kormányváltás?
Závecz Research: Kiegyenlítettek az erőviszonyok és a győzelmi várakozások
A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 48 százalékos, a második helyen a DK áll 18, a harmadikon a Jobbik, 15 százalékkal - állítja egy friss felmérés.
A hvg.hu írt már arról, hogy Karácsony kétszereplős második fordulót szeretne, mivel így mindazok szavazatára számíthatna, akiknek a DK vagy Dobrev nem elfogadható, márpedig ilyen ellenzéki szavazó sok van, hiszen a felmérések szerint a jelöltek közt Dobrev elutasítottsága a legmagasabb, rá szavaznának át legkevesebben más pártok támogatói. Ez alapján a parlamenti választáson a Fidesznek az lehetne az érdeke, hogy az ellenzékiek és a bizonytalanok körében is megosztó DK állítsa a miniszterelnök-jelöltet, de a kalkulációban mást is figyelembe kell vennie.