Sorstársak között, avagy az illegalitástól az illegalitásig – köszöntötték a 70 éves Lengyel Lászlót

Vannak megbízatások, amelyeknek nem lehet ellenállni. „Nagy kérésünk van. Lengyel Laci tavaly töltötte be a 70-et, de a vesztegzár miatt nem lehetett összejönni. Talán most, szeptemberben. S mivel Neked jó emlékezeted van, elsőosztályú mikrofonhangod, sőt, még feljegyzéseid is vannak, … Nem folytatom, Téged szeretnénk felkérni egy méltató beszédre” – írta Gombár Csaba, még augusztus elején. 

Szülinapi köszöntőhöz illik ajándékot hozni. Elhoztam magammal egy réges-régi magnókazettát egy sajátos miniszterelnöki ajánlással, hallgassuk meg a veretes mondatokat:

 „Égetően szükség van arra, hogy az ország vezetése előálljon egy olyan kibontakozási programmal, amely hihetővé teszi a lakosság számára, hogy a szükséges áldozatokat – enélkül ugyanis nem megy – vállalni kell és lehet, mert kijön belőle valami. A Fordulat és reform című anyag ehhez kíván segítséget adni. Véleményem szerint igazán jó segítséget ad. Új benne először is az, hogy átfogó programot ad.  Mert részletelgondolás nagyon sok született. A másik új benne, hogy igen élesen, nem elkenően fogalmazza meg a teendőket. A harmadik pedig szerintem az, hogy világosan kimondja: nincs gazdasági reform társadalmi-politikai reform nélkül” – mondta Grósz Károly, akit 1987. június 25-én neveztek ki miniszterelnöknek.

Ma is elborzaszt Grósz álságossága. Azt a műhelyt, a Pénzügykutatási Intézetet, amelyből a mozgalommá terebélyesedett Fordulat és reform elindult, alig egy hónappal korábban, május végén felszámolta a pénzügyminiszter, Medgyessy Péter. Magát a reformprogramot a párt felső körei hónapokig bagatellizálták, titkolták és tiltották. Sőt cenzúrázták. Olyannyira, hogy amikor a Közgazdasági Szemle végre vállalkozott a megjelentetésére, a társadalmi reformról szóló részt kigyomlálták, és a többé-kevésbé közgazdaságivá csupaszított tanulmányhoz két opponensi véleményt fűztek hozzá. Ezzel a vitát azonmód le is zárták, mielőtt kibontakozott volna.

Minket ez nem tántorított el, az 1987. júniusi megjelenést követően a Magyar Rádióban Gálik Mihállyal rögvest kerekasztal-beszélgetést kezdtünk szervezni a tanulmányról, de azt is gyorsan leállították. Az elébb hallott veretes mondatokkal Grósz Károly sietett a segítségünkre, aki 1987 júniusában váltotta a szürkénél is halványabb Lázár Györgyöt. Gálik hosszas egyeztetései után elkészülhetett a műsor, azzal a feltétellel, hogy a szerkesztői-szerzői ötös fogatból (Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel László, Matolcsy György) Antal és Lengyel ülhet be a stúdióba, két opponens, Hoch Róbert és Kemenes Ernő társaságában. A felvételt olyannyira titokban, emlékeim szerint műsorváltozással engedték adásba, hogy az elhangzás pontos dátumát néhány, még mindig a Magyar Rádióban dolgozó kollégánk egy hónapja hiába keresi. Így került Antal és Lengyel utólag is illegalitásba. Ha nem lenne birtokomban a műsor felvétele, talán én sem hinném, hogy valaha elhangzott.

Engedtessék meg egy személyes kitérő. Lengyellel és Csillaggal először 1985-ben szövetkeztünk össze, amikor a Vállalkozás – Állam – Társadalom című könyvük megjelent, de felettébb szűk körben forgalmazták, mivel a két könyvterjesztő közül az Állami boltjaiba nem került belőle. Csak a Művelt Nép terjesztette – vidéken. Az utóbbi ugyanis a tervgazdaság elosztási logikája szerint csak ott működött. Budapesten a kötetet nem lehetett megvásárolni, ami kissé szűkítette a reális keresletet. A furcsaságot egy rádióműsorban szóvá tettük. Az adásban az Állami Könyvterjesztő Vállalat illetékese azzal védekezett, hogy az utóbbi időkben több hasonló című könyv jelent meg, nem hitték, hogy egy sokadik nagyobb érdeklődésre tarthat számot. De miután látta rajtunk a kíváncsiságot, vagy tán azért, mert a Magyar Rádiónál súlyosabb helyekről befutott a terjesztési engedély, végül a budapesti boltokba is eljutott Csillag és Lengyel közös műve. Ötvennégy forint volt, ma a Librinél 590 forintért lehet megvásárolni, vagyis relatíve kicsit leértékelődött. Bár az is lehet, hogy a gondolatok amortizációjával kalkulálva túlértékelt lett. Nálam muzeális értéke van.    

Lengyel ekkor már nyakig ült a mozgalomban, első az elsők között, akik állami intézményben lázadni merészeltek, kilépve a párt fórumainak szűkös keretei közül. Volt bátorsága, hogy elmenjen az ellenzék első, sokszínű összejövetelére, az 1985-ös monori találkozóra. Bármennyire hihetetlen is ma már, azon összeverődtek az ötvenhatosok, a reformkommunisták, a népiek és a szamizdatosok. Lengyel ezt utólag a magyar ellenzék illegális „csúcskonferenciájának” minősítette, az utolsó szót idézőjelbe téve. Negyvenöt pillanatnyi szövetséges, későbbi rivális, sőt ellenfél vett rajta részt. Két év múlva, 1987 szeptemberében Lakiteleken már foghíjas mezőny jött össze. Nem is hagyta szó nélkül.