Töretlen optimizmussal készül a hazai magánegészségügy a Covid utáni időkre

A magánegészségügy olyan, mint az élelmiszerbolt. Lehet akadályozni vagy könnyíteni a működési feltételeit, de mindig szükség lesz rá. Profán ugyan a hasonlat, de alighanem jól tükrözi az ágazat befektetőinek jövőbe vetett hitét. A nemzetközi tapasztalatok – köztük a valamikori szocialista országok által megtett út is – azt mutatják, hogy az olcsó, de csak hosszas várakozással, gyakorta nem megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtó közfinanszírozott egészségügy mellett van és lesz igény a magánszféra közreműködésére is. Az általános trend azonban nem minden pillanatban érvényesül. Most például sok a bizonytalanság.

A koronavírus-járvány önmagában is csökkentette a betegforgalmat, minden egészségügyi intézménynél bevételkiesést okozott. Eközben a régóta halogatott egészségügyi reform végrehajtásának éppen most látta elérkezettnek az idejét a kormány. Igaz, a változtatások primer módon a közfinanszírozott egészségügyet érintették, ám a hatásai kétségkívül továbbgyűrűznek a magánszférába. Ilyen az állami intézményekben januártól végrehajtott jelentős béremelés, ami a mindig jobban fizető magánintézményeket is további emelésre kényszeríti. A másodállás, a magánpraxis munkáltatói engedélyhez kötése, a közalkalmazotti státuszból az egészségügyi szolgálati jogviszonyba áttérés számos, egyelőre még nem megválaszolható kérdést vet fel. Például hogy hányan választják majd főállásban a magánszférát, vagy az sem közömbös, hogy miként emelkednek tovább a privát szolgáltatók vizsgálati díjai.