Mélységes pesszimizmus árad TGM új esszékötetéből
Az Antitézis című könyvben vannak marxista politikafilozófiai elemzések, publicisztikai írások, valamint két nagyszabású tanulmány, amelyek egyike most jelenik meg először.
Az Antitézis című könyvben vannak marxista politikafilozófiai elemzések, publicisztikai írások, valamint két nagyszabású tanulmány, amelyek egyike most jelenik meg először.
Az állítólagos baloldali médiafölényről és a Színház és Filmművészeti Egyetem elfoglalásáról, vagy inkább megszüntetéséről. Valamint a rendszerdiskurzusról, az Orbán-korszak korszelleméről, kormányról és (hivatásos) ellenzékéről. Vélemény.
Van-e még könnyünk a Klubrádióért is sírni? Vagy a boomerek így jártak? Vélemény.
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
A baloldali szövetség megbontásával hozna össze támogató többséget a nemzetgyűlésben a francia államfő. A szélsőjobb viszont nem állna meg a kormányfő megbuktatásánál, Marine Le Pen az elnöki posztra tör.
„A baj a világgal ott kezdődött, amikor ő ironikus lett” – mondja Lucifer az Úrról Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájában, amelyet a Vígszínház a Házi Színpadán mutatott be. Az irónia valóban nem veszélytelen, ezt az író maga is megtapasztalta.
Az otthoni vérnyomásmérést rosszul is el lehet végezni, és ennek következményei lehetnek.
Megengedheti-e magának a legmagasabb közjogi méltóság, hogy alkotmányellenesnek minősítse a hozzáértését megkérdőjelező kritikát? Gadó Gábor publicisztikája.
Míg a gyerekek a kórházban az ismeretlentől félnek, a szülőket maga az intézmény frusztrálja: akut helyzetben egy pillanat alatt kell átadniuk a gyerekük fölötti kontrollt. Szerencsére az orvos-beteg viszony Magyarországon is változott – mondja Kőnig Róbert gyermeksebész, vagy ahogy a közösségi médiában ismerik, Kőnig doki. A szakorvos régóta vívja a harcát a trambulinok ellen, úgy gondolja, a balesetek 95 százaléka megelőzhető. Interjú.