Ahogyan Orbán az Európai Uniót elképzeli, és ami a valóság
11 perc
2021.06.21. 15:20
Időnként még saját magának is, az unió működésének és a valóságnak pedig rendre ellentmondó víziót vázolt fel a hétvégén Orbán Viktor, aki az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia nyitányával egy időben, ám aligha véletlenül a magyar függetlenség napján (a szovjet hadsereg kivonulásának harmincadik évfordulóján) beszélt arról, szerinte hogyan lehetne erőssé tenni az EU-t. A miniszterelnök a Vigadóban tartott konferencián pár kiragadott, az unió életképtelenségét bizonyítani hivatott statisztika említése után fedte fel hét tézisét, most ezeket próbáljuk meg értelmezni.
1. „Robogunk egy birodalmi jellegű unió felé – a nemzetek Európája helyett egy szuperállamot építenek Brüsszelben, amelyre senki sem adott felhatalmazást. Európai démosz nincs, csak nemzetek vannak. Démosz nélkül nem lehet demokráciát építeni, ezért a brüsszeli birodalomépítés szükségszerűen vezet a demokrácia hiányához. Amit mi szeretnénk: a demokráciák demokráciáját akarjuk, amelynek alapját az európai nemzetek adják. Nemzeti alapon álló demokraták állunk szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is.”
Az Európai Unió működését sok dolog miatt érte kritika, ám a leggyakoribb az: egy nemzetállamhoz képest nehezebb átlátni az egyes intézmények feladatát, hatásköreit. Orbán Viktor beszédében is mindent megtesz azért, hogy ez a kép még zavarosabb legyen, ám egy dologban igen következetes: egy szóval sem említi meg, hogy az EU döntéshozatalában ugyan az Európai Bizottságnak van kezdeményező szerepe (ebből a szempontból némileg hasonlít egy tagállami kormányhoz), a végső szót azonban azok a szervezetek (Tanácsok) mondják ki, amelyeknek a tagjai a tagállamok kormányai vagy éppen állam- és kormányfői.
Minden bizonnyal a miniszterelnöknek is van tudomása olyan kezdeményezésekről, amelyek a kukában kötöttek ki – ennek a legnagyobb klasszikusa az európai alkotmány, amely a korábbinál erősebb politikai hatalommal ruházta volna fel magát az uniót, és amely végül nem is a kormányokon, hanem egyes országokban rendezett népszavazásokon bukott el.
Vagyis a nemzetállamok igenis meghatározó szerephez jutnak a döntéshozatalban. A demokratikus elem pedig abban jelenik meg, hogy a döntések legtöbbjét a tagállamok lakosságával súlyozott többséggel hozzák meg. Néhány kérdés maradt csupán – természetesen a mindenkit húsbavágóan érintő hétéves költségvetésen túl –, amely egyhangú döntést igényel, ezek azok a témák, amelyeknél az uniónak nincs közvetlen hatásköre. A legfontosabb az adózás és a külpolitika – az erről szóló indítványokat pedig Magyarország rendre el is gáncsolja.
A vita (nem Magyarország miatt) hosszú ideje akörül zajlik, hogy szüntessék-e meg az egyhangúságot. A mellette szóló érv az, hogy ezáltal erősebb hangja lehet az uniónak a világban (amit Orbán is szeretne), az ellene szóló érv pedig az, hogy ezzel növelné hatáskörét az EU (amit Orbán nem szeretne).
Orbán Viktor pontokba szedve mondta el, hogy alakítaná át az Európai Uniót
Oroszország, Kína, hibrid fenyegetések - ezek a fő témái a hétfői brüsszeli NATO-csúcstalálkozónak a megbeszélésre érkező állam- és kormányfőknek, közöttük az Egyesült Államok elnökének. Orbán Viktor szerint azonban a migráció és a járványhelyzet az, amivel a következő évtizedben foglalkozni kell.
2. "Brüsszelt ma azok irányítják, akik az integrációt nem eszköznek, hanem célnak, öncélnak tekintik, ezért felül akarnak írni minden nemzeti érdeket, és hagyományos nemzeti értéket. Az EU jogrendszere és intézményei ezt a törekvést nem akadályozzák, hanem elősegítik. Ezért van az, hogy politikai ellenfeleink az európai kultúra alapját képező természetes közösségek meggyengítésére törekednek, célkeresztben a nemzet, a régiók, a keresztény és zsidó egyházak és a családok. Ezért az unió alapszerződéséből az ever closer union kifejezést ki kell törölni."
Az alapszerződésben szereplő „ever closer union”, vagyis az egyre szorosabb egység az európai integráció alapgondolata – az volt már a II. világháborút megelőző útkeresés időszakában is, és az lett a negyvenes-ötvenes évek fordulójától, amikor egymás után sorra születtek meg az integráció intézményei. Ilyen szempontból tehát a miniszterelnök azzal a kijelentéssel, hogy „Brüsszelt ma azok irányítják, akik az integrációt nem eszköznek, hanem célnak, öncélnak tekintik” mintha arra utalna, mindez új találmány, azzal pedig, hogy azt is ráhúzza uniós „politikai ellenfeleire”, hogy „az európai kultúra alapját képező természetes közösségek meggyengítésére törekednek, célkeresztben a nemzet, a régiók, a keresztény és zsidó egyházak és a családok” mintha azt állítaná, hogy nemzet-, család- és egyházellenes lenne az EU vezetése.
De idézzünk még egy kicsit az uniós alapszerződésből, pontosabban az ahhoz csatolt alapjogi chartából:
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.
Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben, istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatását.
Ennél is fontosabb azonban az egyre szorosabb egységhez minden esetben hozzákötött szubszidiaritás elve, vagyis az, hogy a döntéseket a legalkalmasabb szinten hozzák meg – ha ez uniós, akkor uniós szinten, ha ez nemzeti, akkor nemzeti szinten. Más kérdés persze, hogy Orbán Viktor melyik döntésnél melyik szintet látja kívánatosnak, de felidézünk inkább itt is egy jellemző szembenállást az elmúlt évekből. Az unióból érkező források szétosztásáról ugyan a tagállami hatóságok döntenek, ám annak törvényességét az EU is ellenőrzi, hiszen a pénz mégiscsak a közös kasszából érkezik (a magyarok pedig kevesebbet adnak ebbe, mint amennyit kapnak). Az ellenőrzés alapvető szintje a jogállami nyomozóhatóság, emellett, az uniós ügyekben kaphat nyomozati felhatalmazást az Európai Ügyészség. Ebben Magyarország hivatalosan azért nem vesz részt, mert úgy látja, tagállami jogot sért, és ezt annak köszönhetően teheti meg, hogy a tagállamok ellenkezése miatt végül fenntarthatták a jogot a kívülmaradásra (lsd. 1. pont).
3. "Brüsszel hatalma egy tekintélyes szeletét kiszervezte Európán kívülről szervezett és irányított hálózatoknak, elsősorban a Soros-féle hálózatoknak és a mögötte álló amerikai demokrata érdekeknek. Ez a következőképpen történik: első lépésként a bizottságot a szerződések őrének politikailag pártatlan pozíciójából elmozdították, és politikai testületté alakították. Ez nem titokban, hanem Juncker elnök úr nyilvános bejelentésével vette kezdetét. (Ezért nem támogatták a britek és a magyarok Juncker elnökké választását, és végső soron ez vezetett el a Brexithez is.)
A második lépés, hogy a politikai testületté alakított bizottság úgy dönt, hogy jogállami jelentéseket készít az unió tagállamairól. Ezeket a dokumentumokat azonban nem a tagállamok véleménye, dokumentumai, tényközlése alapján állítják össze, ezt a munkát kiszervezik a tagállamokban működő NGO-khoz, álcivil szervezetekhez, amelyek valójában politikai szervezetek, amelyek tipikusan szinte kivétel nélkül Soros György hálózatához tartoznak az egész kontinensen, amit ők nem is tagadnak.
Harmadik lépés: az ő adatszolgáltatásuk és véleményük alapján minősítik a demokratikusan megválasztott tagállami kormányzatokat és büntetni is akarják azokat, akik nem tetszenek. Ez visszaélés a hatalommal, azzal a hatalommal, amelyet a tagállamok ruháztak a bizottságra.”
Akárhogy kerestük, nem találtuk meg az uniós alapszerződésben Soros Györgyöt, és igaz, találkoztunk már uniós rendezvényen az üzletemberrel, ám ott leginkább a saját véleményét fejtette ki – például azt, hogy Orbán Viktor maffiaállamot épít ki –, nem az uniós döntéshozatali rendszernek diktált, sőt, ha javaslatokat tesz, azokat jobbára nem fogadja meg senki Brüsszelben.
Az persze tagadhatatlan, hogy Jean-Claude Junckerrel a bizottság kilépett a hagyományos, politikailag passzív szerepből, ám ez nemhogy a Brexithez vezetett, de sokszor amiatt éri bírálat Brüsszelt, hogy épp a vádakkal és álhírekkel szembeni passzivitása vezetett a britek kilépéséhez. Ahogy amiatt is rengeteget kritizálták a bizottságot, hogy hosszú ideig meg sem próbálta cáfolni például a magyar kormány részéről érkező vádakat – a nagy törés épp akkor következett be, amikor Juncker és Soros fejével plakátolták körbe az országot, és ehhez azt a szöveget biggyesztették: „Joga van tudni, mi történik Brüsszelben”.
Orbán ismét ezt a motívumot hozta vissza – ahogy azt is, hogy a magyar jogállamisággal kapcsolatos bírálatok alaptalanok, hiszen azok nem hiteles forrásból származnak. Ez a kritika ugyan elhangozhat a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban, ám a bizottság által indított, és nem egyszer az Európai Bíróságig eljutó eljárásoknál komoly szakértői munka előzi meg azok megindítását. (És bizonyos esetekben így is végül a magyar kormánynak ad igazat a bíróság, igaz, ezek jobbára gazdasági ügyek, míg a jogállamiságot közelebbről érintő eljárásoknál rendre a kormány marad alul.)
4. "Közös gazdasági siker nélkül az Európai Unió szét fog esni. Az unió gondolata arra az egyszerű feltételezésre épül, hogy a tagállamok együtt nagyobb sikert érhetnek el, mint külön-külön. Ha kiderül, hogy külön-külön gazdaságilag sikeresebbek vagyunk, vagy lehetünk, akkor vége az Európai Uniónak. Ezért nekünk, akik az Európai Unió hívei vagyunk, olyan politikát szabad csak támogatni, amely kizárólag a közös gazdasági sikerre összpontosít. Ma Brüsszel ehelyett saját magával, saját tagállamaival harcol. Kioktat, fenyeget, kényszerít és büntet – vagyis visszaél a hatalmával, és ezzel szétveri saját magát."
Amíg a föderalista eszme nem győzedelmeskedik az Európai Unióban – márpedig akármennyire magányos harcosnak állítja be magát Orbán, a politikai integrációnak elég sok ellenzője akad –, az uniós integráció mércéje a közös gazdasági siker lesz. Ebbe a kategóriába tartoznak a felzárkózási támogatások (amelyek felhasználása vagy eltékozlása tagállami felelősség), a közös pénz (amelyhez a csatlakozást a magyar kormány következetesen elveti, jobbára azért, mert azzal fontos hatásköröket – de főleg az árfolyammal való játékot – vonna el magától). De ide tartozik a belső piac, benne a vámunióval és a személyek szabad mozgásával, amit viszont Orbán igyekszik úgy láttatni, hogy abból Magyarország igen keveset profitált. Kérdés persze, hogy miért nem profit az, hogy a magyar export több mint 80 százaléka az EU-ba áramlik – méghozzá mindenféle extra költség nélkül, és ugyanígy a magyar import 75 százalékát kitevő uniós árualapra sem kell vámot fizetni. Az Európai Bizottság egy 2019-es elemzése úgy számolt, hogy Magyarország GDP-jét hosszú távon 13,7 százalékkal rontanák le a vámok, a fogyasztást pedig majdnem 27 százalékkal vetnék vissza. Ez az arány jóval nagyobb, mint az erősebb (és Orbán szerint a belső piacból többet profitáló) országok esetében. A németeknél például „mindössze” 5,8 százalékkal lenne alacsonyabb a GDP és 12,3 százalékkal a fogyasztás.
Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy az uniós gazdasági integráció működése tökéletes: a 2008 utáni válság mutatott rá arra, hogy a kevésbé erős országok megbillenése könnyen magával sodorhatja az egész eurót. Kiderült ugyanis, hogy a monetáris unióból hiányoztak azok a közös garanciák, amelyek védőhálót nyújtottak volna egy krízis idején – mindezt azért, mert az euró létrehozásakor abból indultak ki, hogy önmagában a közös pénz a gazdaságot erősíti és védi a közösség gyengébb láncszemeit.
A korrekció része volt a kioktatás, fenyegetés, kényszerítés és büntetés is – más kérdés, hogy ma már felismerték Brüsszelben is, hogy nem feltétlenül ez a célravezető út. Ebből profitál a Fidesz is, amikor Brüsszel engedi a tagországoknak, hogy ne kelljen leszorítani államháztartási hiányukat, amíg nem lábalnak ki a mostani válságból.
5. "A következő évtized a veszélyes kihívások korszaka lesz: népvándorlások, migráció, járványok és pandémia. Ebben a veszélyes korszakban kell biztonságot teremteni és sikeresnek lenni a világgazdaságban. A siker előfeltétele az európai demokrácia helyreállítása. A tagállamok nemzeti és alkotmányos identitásának védelme érdekében ezért új intézményt kell létrehozni a tagállamok alkotmánybíróságának bevonásával."
Ahogy említettük, az uniós szervezeti rendszer nem a legegyszerűbb. Orbán látszólag tovább bonyolítaná, ám valójában szavaiból inkább az tetszik ki: egyszerűen szeretne megszabadulni az Európai Unió Bíróságától. A luxemburgi testület nagyon leegyszerűsítve az EU alkotmánybíróságaként működik, bíráit természetesen a tagállamokból delegálták, ám – hasonlóan az Európai Bizottság tisztviselőihez – pozíciójukban nem a tagállami, hanem a közösségi érdekeket képviselik. Vagyis semmilyen kormányzati befolyásnak nem engedhetnek – bár el lehetne ezt mondani a magyar vagy a lengyel Alkotmánybíróságról is.
6. "Az Európai Parlament zsákutcának bizonyult az európai demokrácia szempontjából. Csak a saját párt-, ideológiai és intézményi érdekeit képviseli, nem hozzáad, hanem elvesz az Európai Unió erejéből. Ezért jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét, az Európai Parlamentbe a nemzeti törvényhozásoknak kellene képviselőket küldeniük az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének mintájára. A nemzeti parlamenteknek ezen felül jogot kell adni, hogy az unió jogalkotási folyamatát megállíthassák, ha úgy tapasztalják, hogy az nemzeti hatásköröket sért, be kell vezetni a piros lapos eljárást."
Orbán Viktor és az Európai Parlament háborúja gyakorlatilag azóta tart, hogy 2010-ben hivatalba lépett második kormánya, a csörte 2018 őszén, a magyar jogállamiságról szóló második, Judith Sargentini által jegyzett jelentésének elfogadásában csúcsosodott ki. Ez volt az a pillanat, amikor világossá vált az is: az EP pártcsaládja, az Európai Néppárt sem támogatja nagyobbik magyar tagja, a Fidesz minden lépését. A Fidesz aztán egy majd' két évig tartó folyamat végén kiszorult/kilépett a pártcsaládból, amivel jelentősen csökkent a párt befolyása is, az pedig legalábbis kétséges egyelőre, hogy milyen összetételben és mikor tud felállni az Orbán által már a 2019-es EP-választás előtt vizionált szélsőjobboldali párcsalád. Amíg ez nem történik meg, nincs mit szeretnie az Európai Parlamenten – amely mellesleg az EU egyetlen közvetlenül választott testülete, ilyen módon épphogy a demokrácia letéteményese az unióban.
7. "Szerbiát fel kell venni. Szerbia tagságához nagyobb érdek fűződik az unió részéről, mint a szerbekéről. Ezt a tényt tudomásul kell venni."
Az, hogy a szerbek már megunták, hogy várják felvételüket, nem új dolog, és nem is egyedi: annak idején épp Orbán Viktor volt az, aki a parlament integrációs bizottságának elnökeként a csatlakozási tárgyalások kezdetének halogatását úgy reagálta le: az Európai Unión kívül is van élet.
Most is valami hasonló történik az EU-ban, mint a kilencvenes évek végén: 13 ország felvétele után érezhetően lelassult a bővítési folyamat, az unió inkább az integráció elmélyítését szorgalmazza, részben (az euróövezet esetében) a korábbi hibák kiigazítására, részben a rendszer erősítése érdekében.
Azzal, hogy az uniónak érdeke felvenni Szerbiát, Orbán a migráció megállítására utalhat – más kérdés, hogy a balkáni útvonal lezárásánál sokkal többet számított az, hogy megegyeztek a (szintén tagjelölt, soha fel nem veendő) Törökországgal a migránsok visszatartásáról. Orbán ugyanakkor azzal is nyerne, hogy a szerbek hozzá hasonlóan jó viszonyt ápolnak Moszkvával és Pekinggel is – márpedig Orbán úgy számolhat, egy trójai falónál mindig jobb két trójai faló.