Pálinkás József: Csak megegyezéses, őszinte politizálással érhető el változás

11 perc

2021.04.09. 09:00

Olyan országot kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, ahol stabil és kiszámítható az egészségügyi rendszer, ahol helyreáll a jogállam, ahol a társadalom egymás bizalmára és tiszteletére alapszik. A hvg360 Ellenzék 2022 sorozatának újabb megszólalója.

A politikai hatalomért folyó választási versenyben – manapság inkább harcban – a népszerűségnek mindig nagy szerepe volt. Népszerűséget szerezni nyilván könnyebb a nép vágyainak megfelelő ígéretekkel, mint a reális lehetőségek bemutatásával. Sajnos példák sokasága mutatja, hogy primitív, elemi igazgatási, gazdasági és társadalmi ismeretek hiányáról tanúskodó demagóg hazugságokkal is lehet.

Talán még veszélyesebb és elkeserítőbb, hogy a versengők – harcolók – többsége a saját reális tervek és jövőképek bemutatása helyett a versenytársak – ellenfelek – elleni zsigeri gyűlölet szításásában látja a győzelem esélyét. E két harci eszköz kombinációja lesz aztán az igazán veszedelmes, mert azt a reménytelenséget mutatja a tudatos választóknak, hogy nem politikai verseny folyik itt a köz szolgálatáért, hanem öldöklő küzdelem a zsákmányért.

Honnan hová jutott az ország? Egy évvel a választás előtt kisérettségiztetjük a kormányt

Iskolai években mérve lassan elballag a NER: jövőre lesz 12 éve, hogy az Orbán Viktor pártelnök vezette Fidesz megszerezte az első kétharmados győzelmét. Úgy gondoltuk, egy évvel a választás, illetve - iskolai hasonlatnál maradva - az érettségi előtt kisérettségiztetjük a kormányt a klasszikus tárgyakból, mint a magyar (társadalom, oktatás, egészségügy), matek (gazdaság), történelem (demokrácia, jogállam, történelemszemlélet) és idegen nyelv (külpolitika).

  • Csak kormányzóképes koalíció esetén lehetséges a kormányváltás

Szinte napra pontosan egy év van hátra a 2022-es országgyűlési választásokig. A választási kampány már javában folyik. A kormány részéről sajnos 2018 óta csak az folyik, és propaganda, zsákmányszerzés és gyűlöletkeltés. Mindez a köz javainak és jövőjének elherdálásával, a közvagyon és közpénzek magánkézre juttatásával, a közigazgatási, az egészségügyi, a tudományos és oktatási intézmények vezetőinek pártlojalitás alapján történő kinevezésével. Ennek az írásnak azonban nem az a célja, hogy rögzítse a magyar állam és intézményei szinte működésképtelenné tételének történetét, hanem annak bemutatása, hogy mit tartok a működőképesség jogszerű helyreállása, az újjáépítés főbb feladatainak. A legégetőbb kérdés persze, hogy lehetséges-e demagóg hazugságok és gyűlöletkeltés nélkül választásokat nyerni? Mert jól kormányozni, csak úgy lehet.