Megszűnik a POSZT

2 perc

2021.03.03. 09:30

A kormány kultúrharcának legfrissebb zsákmánya a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely nemcsak nevet vált, de végleg el is tűnhet a kínálatból.

Az elmúlt tíz évben meglehetősen behatárolt ízlés, színházi és ideológiai irányvonal szerint válogatták a POSZT programját, amiből nagyon sokan kirekesztve érzik magukat

– mondta 2011-ben egy interjúban Vidnyánszky Attila, változást sürgetve.

Az általa vezette Magyar Teátrumi Társaságnak hosszas ostrom után, végül 2012-ben sikerült bevásárolnia magát a 2000-ben, még a Magyar Színházi Társaság és a város által létrehozott fesztiválszervező cégbe, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-be, mondván: így lesz „kiegyensúlyozott” a rendezvény. A versenyprogramot attól kezdve a két szervezet egy-egy küldötte válogatta, a zsűribe is paritásos alapon küldtek tagokat.

A közös munka azonban nem hozta el a békét, hol a produkciók előválogatóinak személyében, hol a zsűri tagjaiban nem tudtak megegyezni.