Megjelent a rendelet, amelyből kiderül, hogyan kapják vissza a iparűzési adót a kisebb települések
A nagyobb településekről nem szól a rendelet, noha az iparűzési adó kiesése ezeknél jelent nagyobb gondot.
Minden 25 000 főnél kisebb település önkormányzata „a 2021. évben kieső iparűzési adóbevételének összegével megegyező összegben a központi költségvetésből támogatásra jogosult” – mondja ki egy csütörtök késő este megjelent kormányrendelet.
A pénzt két részletben, legkésőbb júniusban és októberben fizetik ki „nettó finanszírozás keretében”. 2022-ben el kell vele számolni: ennek alapján
előfordulhat, hogy a támogatást kiegészítik, de az is, hogy valamennyit vissza kell fizetni belőle.
Abban nincs meglepetés, hogy a 25 ezer fő alatti települések visszakapják a pénzt, hiszen az eredeti bejelentés is erről szólt, ám nagyobb településekről egyáltalán nem szól a rendelet, noha az iparűzési adó kiesése ezeknél jelent nagyobb gondot.