A filmművészet Szent Grálja sem készülhetett intrikák és konfliktusok nélkül
Az Aranypolgár fogantatásánál talán ott sem volt az, aki egyből a csúcsról indulva megváltoztatta a modern filmművészetet – ezt a teóriát erősíti egy új film, a Mank.
Ősrégi hollywoodi recept, hogy kutya és gyerek főszereplésével készült filmmel nem lehet megbukni. Azonban a recept legalján kis betűkkel még ez a figyelmeztetés is látható: „Csak óvatosan a csodagyerekekkel!” Velük az a baj, hogy a stúdiót, a díszleteket, az összes kelléket, a stábot, a színészeket a maguk kizárólagos játékszerének tekintik. A Netflixen elérhető új amerikai film, a Mank két olyan ember története, akiknek megkérdőjelezhetetlen a szerepük egy remekmű elindításában. A kérdés inkább az: kinek mekkora a szerepe?
Hollywood aranykora előtt tiszteleg David Fincher, miközben a tévére cserélte a mozit
Hollywood aranykorának egy híres történetét idézi fel legújabb filmjében David Fincher, aki a Mankben nemhogy kosztümöt adott főszereplőire, de tökéletes noirt alkotott annak minden manírjával. Vajon ez elég ahhoz, hogy megidézze az Aranypolgár szellemét?
Az egyikük csodagyerek volt, az ellenállhatatlan fajtából. Orson Welles négyévesen bábszínházi előadással szórakoztatta a családját, hétévesen előadta a Lear király általa meghúzott változatát, tíz évvel később otthagyta az iskolát, és Dublinban megrendezte a Julius Caesart. Miután visszatért New Yorkba, megalapította a Mercury Theatert, 1938-ban a társulat színészeinek közreműködésével a frászt hozta a keleti part lakosaira: a Támadás a Marsról rémületet keltő rendkívüli bejelentés, harctéri tudósítás és a földlakók élet-halál harcának álcázott áldokumentum-előadás volt. Még nem volt 24 éves, amikor Hollywoodban ezt mondták neki: „Itt fogsz dolgozni, és azt csinálsz, amit akarsz.” Teljes alkotói szabadságot kapott első nagyjátékfilmje, az Aranypolgár elkészítéséhez.
A másikuk annyira tehetséges volt, hogy senki sem szólhatott bele, a barikád melyik oldalán harcoljon. Herman J. Mankiewiczet arra nevelték, hogy használja a fantáziáját.
Az elbeszélés legyen csavaros, mint a fahéjas csiga
– ez volt az egyik sorvezetője, a másik meg az, hogy csakis arról írjon, amit ismer. Számos színdarabot és forgatókönyvet dobott össze, a szakmában a legjobbak közé tartozott. Wellesszel New Yorkban ismerkedtek meg, majd mindketten Hollywoodba mentek – 90 napos határidőt szabva ott kérte fel Welles az autóbalesete után törött lábú Manket az Aranypolgár forgatókönyvének elkészítésére.