Macron áll az iszlám szélsőségesek elleni európai küzdelem élére

7 perc

2020.12.27. 14:00

Franciaország harcot hirdetett a radikális iszlám ellen, de közben elidegenítheti a muszlim közösségét. Európában terjed az a felfogás, hogy az iszlamista terrorizmusnál nagyobb veszély a szeparatizmust csendben támogató közeg.

Hogyan gyűlölheti valaki ugyanazt a társadalmat, amelynek egyúttal a részévé kíván válni? Ezzel a paradoxonnal küzd Európa, ahol a régebbi muszlim bevándorlók második és harmadik nemzedékének, illetve az újonnan érkezettek egy-egy részének identitásválsága szélsőséges nézetek befogadásához, olykor terrorizmushoz vezet. A radikális iszlámnak számtalan árnyalata létezik Európa-szerte, de a harc élvonalában kétségkívül Franciaország küzd, amelyet az idén a leginkább sújtott a vakhitű gyilkolás, mint azt Samuel Paty, 47 éves történelemtanár lefejezése is mutatta.

Emmanuel Macron arcmásának elégetése egy kolkatai muszlim tüntetésen /// Tűzzel-vassal irtaná a szélsőséges iszlám gyökereit
AFP

Emmanuel Macron francia elnök kormánya a minap elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az EU-ban szinte példátlan módon szabályozná az iszlám vallás gyakorlását, hogy gátat szabjon a szélsőséges iszlamista nézetek terjedésének. A párizsi parlament elé januárban kerülő javaslat törvénytelennek minősítené az úgynevezett iszlamista szeparatizmus számos formáját. Ez az ideológia – a francia kormány szerint – párhuzamos társadalmat épít, melyben a vallási szabályok felülírják a polgáriakat.