"Magyarország mindenkié, a melegeké is, a valóságot ledarálni nem lehet"

Az egyetem előtt bő fél évig önkéntes voltam egy gyermekotthonban, amelyet egy katolikus pap vezetett. Egyszer épp arrafelé járt, amikor a gyerekekkel játszottunk, és azt mondta: érzi köztünk a Szentlélek jelenlétét. Amikor megkérdeztem, mit ért ezen, azt mondta, sokan sokféleképpen nevezik ezt a jelenséget. Van, akinek szeretet, elfogadás, odafordulás, alázat, neki pedig ezek összességét jelenti a Szentlélek.

Bemutatta nekem az egyik alkalmazottat, aki épp a betegszabadságáról tért vissza, és azt mondta: ő egy meleg ember, és így csodálatos Isten szemében. Ez volt az első alkalom, amikor egy egyházi személy nem lenézéssel, ítélkezve vagy egyenesen gyűlölködve mondott nekem valamit a melegekről.

Az egyházi középiskola és a kollégium, ahol a mindennapjaimat éltem, nem volt biztonságos hely egy fiatal meleg fiúnak. A franciatanárom egy szalagavatón rózsaszín masnikat kötött a hajába, és túljátszott, komikus meleg karaktert adott elő több száz diáknak. Nem gondolt bele, hány meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű nézi ezt végig.

Nézi, és közben hallgat, mert nincs más választása.

Több mint tíz év telt el azóta. Nem gondoltam sokat sem a papra, sem a franciatanáromra, de amikor a hatalom birtokosai feltekerik a homofóbiát, eszembe jutnak mindketten megint, és mellettük mások is. Sok ember, aki 29 évem alatt akarva vagy akaratlanul bántott, akár csak azzal is, hogy nem állt ki mellettem, amikor mások céltáblája voltam. És sok olyan ember is, akik a legnehezebb időszakban is oda tudtak fordulni, és őszintén tudták mondani, hogy melegnek lenni nem hiba, nem fogyatékosság vagy pláne nem elfajzottság, hanem természetes.

Kinek fáj, ha a Hétfejű Tündér szemében meglátjuk szebbik önmagunk?

Civilizációnk alapja a mese, a képzelőerő - írja szerzőnk. Fontos olyan szövegekkel megismertetni a gyerekeket, amelyek a szeretet erejét hirdetik és amelyek kérdésekre, gondolkodásra késztetik a kisebbeket is az egyértelmű didaktika felfogásán túl. Hogy aztán ne mások füttyentésére ugorjanak. Vélemény.

Az élet folyamatos coming outok sorozata.

Minden új ember új kihívás, akiről nem tudom, mit fog gondolni és tenni, ha szembesül a melegségemmel. Nem egyszerű, de már nem hallgatok. Sokáig inkább ugyanúgy nem mondtam semmit, mint amikor a franciatanárom élvezettel teli gyűlölködését néztem. Azóta megtanultam, hogy hallgatni a legnehezebb.

A megyei újságban egyszer valaki cikket írt arról, hogy a melegek elvettek egy szót a magyar nyelvből. Az író korábban mondhatta, hogy meleg barátság volt a két férfi között, de már nem mondhatja többet. Szégyelltem magam, amiért része vagyok a nyelv megcsonkításának, pedig az eszemmel már akkor is tudtam, hogy a szégyen nem az enyém. Hogy változtatott volna-e egy mesekönyv az életemen akkor, nem tudom.

Gyarmathy Éva: A mesék és a késztetések hatalma

Nagy vihart kavar egy toleranciára tanító mesekönyv. Nem kötelező olvasmány, aki akarja megveszi, elolvassa, felolvassa. Akit nem érdekel a téma, nem veszi meg. Akkor miért a nagy fogcsikorgatás, hogy politikust könyvtépésre, pszichológus professzort szájtépésre késztet? Annyi, meg annyi királylányos/királyfis mese mellett, miért tragikus sokak számára egy királyfis/királyfis mese? Vélemény.

Kérdezik néha, miért vagyok még itt. Miért nem élek valahol máshol, ahol nem a gyűlölet és a kirekesztés a hatalom hitvallása.

Azért nem, mert ez az én hazám is. Hazafi vagyok, akinek helye van ebben az országban.

Tudom, vannak sokan, akik úgy szavaztak a hatalom mostani birtokosaira, hogy közben vannak meleg barátaik, családtagjaik. Vannak melegek is, akik rájuk szavaztak. Egyikük sem arra adott felhatalmazást nekik, hogy kétségbe vonják az ő és szeretteik mindenkiével egyenlő emberi méltóságát. Hogy mégis így tesznek, az önkényes visszaélés. Ez az elfogadhatatlan, nem mi.

Nem tudom, hogyan számol el a lelkiismeretével az, aki a magasabb erkölcs, Isten vagy a normalitás nevében betiltaná, elvitatja vagy veszélynek kiáltja ki az emberi létezés egyik legalapvetőbb vonását, a sokszínűséget. De túl sokat láttam már, milyen érzés közel állni ilyen emberekhez. Kétely, szenvedés, vívódás, csalódottság, harag és távolodás.

A családokat pont ettől kell megvédeni, a kirekesztő, gyűlölködő megnyilvánulásoktól, nem pedig az őszinte és elfogadó szeretettől.

Mondják, hogy ez következmények nélküli ország. Nincs tüntetés a könyvdarálás, a kommunista időket idéző könyvbetiltás, a rosszul alkalmazott büntetőjogi fogalmakkal dobálózók ellen. A bántalmazás azonban soha nem marad következmények nélkül. A kirekesztett, kicsúfolt, zaklatott, megvert gyerekek, és azok a felnőttek, akik belőlük lesznek – ők a következmény. Az ő életük. A mi életünk. A gyereketek, testvéretek, unokátok, barátotok élete, félelme, szégyene, kételye, meghunyászkodása, elmenekülése. Ez a következmény.

Tóta W.: Piroska és a nácik

Senkinek sem kötelező melegekről olvasni mesét, és senkinek nincs köze ahhoz, ha más ezt akarja. Nem fog áthallatszani az esti mese. Jogunkban áll gyermekünket normálisnak nevelni - olyannak, aki nem darál könyveket.

De van egy másik következmény is, a tudat, hogy ez így nincs rendjén. A düh, amit az vált ki, hogy még mindig ez az ártó, bántalmazó lemez forog. Az erő, amivel mégis tovább éljük az életünket, aminek minden mozzanatát lassan politikai tetté színezi a kormányzati gyűlöletkampány. Engem most ez indított arra, hogy mindezt leírjam. Ahol kétségbe vonják az emberi méltóságot, ott hallgatni nem lehet. Nem csak nekem, másoknak sem.

Őszintén remélem, hogy segíteni tudok ezekkel a sorokkal azoknak, akik nincsenek biztonságban, és a tagadások mindennapjai mellett most még a hatalomgyakorlók agressziójával is meg kell küzdeniük. Nem vagytok egyedül. Nem vagyunk egyedül. Sokkal több az elfogadás és a szeretet ebben az országban, mint amennyi elsőre látszik, és sokkal közelebb van, mint elsőre hinnénk.

Magyarország mindenkié. A miénk is.

Mindig is az volt, ugyanúgy, ahogy a tiétek is, akik irtóztok ettől a gondolattól.

Pedig a valóságot nem tudjátok betiltani és ledarálni.