Vitézy Dávid: Az nem szegényellenes, ha nem csak befogott orral lehet utazni a villamoson

Rendkívül ízlésesen, „Vitézy Dávid szaga” címmel közölt publicisztikát ma a HVG Papp Réka Kinga tollából. Az írás olyannyira vak és süket a budapesti közállapotokra, hogy fontosnak tartom, hogy a benne szereplő tévedésekre reagáljak. Ugyanakkor a szerző személyeskedéseire és minősítéseire nem szeretnék reagálni – azok magukért beszélnek.

Azzal indul a cikk, hogy „nem a villamosok dzsentrifikálásával lehet vonzóbbá tenni a tömegközlekedést, és nem a hajléktalanok üldözésével lehet megoldani a szegénység problémáját”.

Kezdjük ott: mégis mi a fenét jelent a villamosok dzsentrifikálása? Ha azt érti ez alatt a szerző, hogy az autójuk helyett minél többen választják a tömegközlekedést Budapesten, akkor jelzem: ez Budapest és minden épeszű nagyváros hivatalos közlekedési stratégiája, amit minden politikai oldal támogat, tehát egy kívánatos és elérendő cél. És igen, ehhez hozzátartozik az is, hogy milyen higiéniai és közbiztonsági állapotok uralkodnak a villamoson – minél rosszabbak, annál kevesebben fognak utazni vele.

Vagy esetleg azt akarja mondani a szerző – és úgy sejtem, ez a helyzet – hogy a dzsentrifikálás azt a nemkívánatos folyamatot jelenti, hogy a középosztály igényei miatt kiszorulnak az alsóbb osztályok?

Ahogy maga a HVG írta egy évtizede: „A dzsentrifikáció (amely szó eredete semmilyen kapcsolatban nem áll a Mikszáth-féle, lecsúszott nemességet jelölő dzsentri-fogalommal) jellemzően központi elhelyezkedésű városrészeket érintő folyamat, (…) ami együtt jár a terület használóinak kicserélődésével magasabb társadalmi-gazdasági státuszúakra, miközben az eredeti lakosság kiszorul a negyedből.”
De mégis mit jelent ez a villamosokon?

Ha be kell tartani a jelenleg is hatályos utazási feltételeket, például nem lehet szabadon feltett lábbal részegen aludni a villamoson, akkor ezzel dzsentrifikálódik a villamos?

A dzsentrifikáció városfejlesztési értelemben valóban azt jelenti, amikor egy városnegyed elkezd felértékelődni, ingatlanfejlesztési célponttá válik, új lakóházak épülnek és új éttermek nyílnak, akkor sokszor pont azok szorulnak ki onnan, akik korábban ott laktak. Józsefváros belső részein például megfigyelhető ilyesmi, ahol a kiskocsma helyett háromezer forintos gourmet péksüteményt áruló pékség, a sarki kifőzde helyén nápolyi pizzázó nyílik, de vékony a határvonal, hogy ezt ki tekinti régóta várt és kívánatos városrehabilitációnak, ki pedig káros dzsentrifikációnak, és a hol a kettő között a határ. De nincs értelme ezen polemizálni, mert a közösségi közlekedés kontextusában ez a vita értelmezhetetlen. Ugyanis, a „dzsentrifikált villamos” a mai Budapesten valójában a városi terepjáró.