A perzsáktól indult az erkélyek története, s most reneszánszukat élik

Valami új vette kezdetét, amikor a koronavírus-járvány miatti karantén elején Torinóban Federico Sirianni énekes-dalszerző gitáron és az egy emelettel lejjebb lakó Federica Magliano hárfaművész élő koncertet adott. Példájukat sokan követték világszerte, felfedezve, hogy az erkély kapocs a külvilágra, a remény forrása és a magányosok mentsvára. Hiszen a koronavírus a világ lakosságának több mint a felét egy időre otthona falai közé kényszerítette.

Laura Baldassari opera-énekesnő milánói lakásának nyitott ablakából énekelt, Rómában és Nápolyban tömegek daloltak együtt az erkélyükről. Beatriz Berodia spanyol énekesnő félórás esti blueskoncerttel szórakoztatta a madridiakat. Az egyiptomi Alexandriában közösségi imádkozást tartottak a balkonokon, a kikiáltó fohászait egyszerre ismételték a hívők.

Ami Olaszországban működik, az nagyon nem megy New Yorkban

null

Kevés kivételtől eltekintve mindenki örömmel fogadta, hogy újra rátaláltak az erkélyek kulturális és társadalmi szerepére, fizikai közelségbe hozva az embereket, akiket ha nem a karantén, inkább a tévé vagy a mobiltelefon választ el egymástól. Pedig ez az építészeti egység évezredek óta létezik, Mary Shepperson régész Sunlight and Shade in the First Cities (a Napsugár és árnyék az első városokban) című könyvében arról ír, hogy talán már a perzsák is hasznukat vették a Kr. e. III. évezred elejétől. Shepperson szerint a mezopotámiai városokban a fal síkjából vízszintesen kinyúló parapeteket építhettek, hogy az utcákat védjék a tűző naptól.

A történészek többsége úgy véli, hogy a Kr. e. XVI. századtól virágzó mükénéi kultúrában fedezték fel az erkélyt.

A görögök – szemben a perzsákkal – a belső terek világosságát és szellőzését akarták növelni. Ugyanezt a célt szolgálták Krétán a Kr. e. 2700-tól a Kr. e. 1450-ig fénykorát élt minószi civilizáció nyitott palotái és teraszos, árkádos kertjei is. A balkon először talán az ókori Egyiptomban kapott politikai szerepet. Barry J. Kemp brit régész Ancient Egypt: Anatomy of a Civilization (az Ókori Egyiptom: Egy civilizáció anatómiája) című művében azt taglalja, hogy egyes fáraók – így például a Kr. e. XIV. században uralkodott Ehnaton – palotáiban az erkélyek valamiféle színpadként is szolgáltak, ahol az uralkodók megjelentek alattvalóik előtt.