A kultúrpolitika kegyeltjei alakíthatják a főszerepeket a Színművészeti drámájában

6 perc

2020.07.01. 15:00

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szétdarabolását is elhozhatja az intézmény kormány által tervbe vett átszervezése. A képzés irányítása – ha nem is rögtön – így is, úgy is Vidnyánszky Attiláék kezébe kerül.

„Le kellene sütnie a szemét a szakmának, mert hosszú évekig hagyta, hogy a magyar lakosság nyolcvan százaléka ne legyen érintett a színház által” – adta vissza az Origo veretes magyarsággal Vidnyánszky Attila minapi szavait, aki a most induló Déryné-program keretében egymilliárd forintot oszthat szét a magyar társulatok között „utazó produkciókra”, és saját vándortársulatot is felépített. „Rövid időn belül elindul a busz vidékre, az első előadásra” – mondta a Nemzeti Színház igazgatója, akinek ezért most „ünnep van a szívében”.

Nem ez az egyetlen ünnepelnivalója mostanában Vidnyánszkynak. Szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) veheti meg a Karinthy Márton halála után „árván maradt” Karinthy Színházat, amire 300 millió állami forintot kapott. Szeptembertől pedig övék lehet végre a vágyott Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is.

A Színművészeti Egyetem a sajtóból tudta meg, hogy alapítványi formában kell működnie

Széles összefogással állnak ki a dramaturgok Upor László rektorjelölt mellett. A Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának a hallgatói is nyilatkozatott tettek közzé, amelyben hangsúlyozzák, hogy a hatalmi visszaélések az elkövetőket minősítik, nem pedig az egyetem egészét.

Aligha véletlen, hogy az MTT durván beleszállt a Vas utcai intézménybe, amelynek oktatási minőségét „a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja” – legalábbis ez áll a kioktató hangú nyílt levélben, amit épp az SZFE segítségkérésére válaszul írtak. E szerint a kormány által tervbe vett alapítványi kiszervezés – ami ellen az érintettek hetek óta tiltakoznak – a lehető legjobb dolog, ami az egyetemmel történhet. Általa jobb lesz a tudományos munkája, nyitottabbá, befogadóbbá, modernebbé válik, de még a finanszírozásának és az autonómiájának is jót tesz.

„Olyan szemérmetlenül leplezi le önmagát, hogy az ember csak pirul. A primitív leuralási szándékot és löttyös indulatot nem leplezi semmi. Az, ami: ingalengetés. Einstand”

– fakadt ki a Facebookon Schilling Árpád rendező.

Színművészetis tüntetés: csak egy "liberális fészek" felszámolása, vagy értelme is van az SZFE átalakításának?

Tüntetést szerveztek vasárnap délutánra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, hogy megértessék a kormánnyal: nem a "privatizáció" szó olvasható az Alaptörvényben, hanem az egyetemi autonómia. Az egyetemek alapítványi fenntartása persze ennél sokkal összetettebb kérdés, ahogy az sem fekete-fehér, hogy egy „liberális fészek" felszámolása volna a kormány célja, vagy az SZFE hatékonyabb működése.

Gáspár Máté, az egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének vezetője pedig mondatonként cáfolja Vidnyánszkyék szürreális szövegét, amely például szemére hányja az SZFE-nek épületeinek siralmas állapotát is. Holott féltucatnyi beruházási tervet dolgoztak ki ennek megoldására, ám „mindegyik a kultúrpolitika és a befektetői cápák áldozata lett”. Gáspár fel is idéz egy történetet, amikor az Emmi által a Nemzeti Színház környékén ultimátumszerűen felajánlott „üres” telekről a bejáráskor kiderült, hogy egy szerkezetkész nyolcemeletes lakóház áll rajta.