Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 2. rész

A jogállam alkotmányellenes felszámolásának a számonkérhetőség szempontjából kissé tág és körvonalazatlan fogalmával szemben jóval konkrétabb az ennek magjaként azonosítható törekvés a kizárólagos hatalom birtoklására. És alkotmányjogilag sokkal könnyebben megragadható. Az alkotmányos demokrata ellenzéknek ezért kell erre összpontosítania, ha fogást keres az Orbán-rendszeren.

A kizárólagos hatalom birtoklására való törekvés az egykori jogállami alkotmányunk 2.§ (3) bekezdése szerint is, és az ezt csaknem szó szerint megismétlő, mai önkényuralmi Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése szerint is alkotmányellenes, és ezért tiltott.

Erre tehát még a kétharmados többségnek sem volt, nem is lehetett alkotmányos felhatalmazása. E törekvéssel szemben az egykori alkotmányunk és az Alaptörvény szerint is „törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”.

Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 1. rész

Ahogy a jogállamunkat nem lehetett tisztán jogállami úton és módszerekkel felszámolni, azt helyreállítani sem lehet tisztán jogállami úton és módszerekkel, írja Elek István, de ennek okát nem abban látja, mint legutóbbi megszólalásaiban Fleck Zoltán jogszociológus. A hvg360 vitasorozatának újabb darabja.

És amint ezt a Mindenki Magyarországa Mozgalom hivatásáról szóló korábbi cikkemben írtam: „mivel ma már nem csupán a kizárólagos hatalom birtoklására irányuló törekvéssel állunk szemben, hanem befejezett ténnyel, e törekvés folyamán kivitelezett államcsíny következményével: a felszámolt liberális demokrácia helyett létrehozott új önkényuralmi rendszerrel, amely garantálja a közhatalom képviselőinek a hatalom kizárólagos birtoklását, ezért már nem csupán törvényes úton, hanem az erőszakot leszámítva minden rendelkezésünkre álló úton és módon jogunk és kötelességünk fellépni ellene (Elek István: A Mindenki Magyarországa Mozgalom hivatása, Magyar Hang, 2019.02.25.). Tehát a hatályos jog által előírttól eltérő módon is.

Erre a majdani lehetőségre Vörös Imre volt alkotmánybíró már a 2012. március 8-i HVG-ben közölt kiváló cikkében felhívja a figyelmet (Vörös Imre: Államcsínytevők?). Amikor az írja, hogy már nem az a kérdés, hogy egy-egy törvény képes-e jelentősen rontani a jogállamunk, a demokráciánk minőségén, hanem az, hogy „vannak-e olyan törvények, amelyek együttesen, a maguk összefüggésében együtthatva képesek a közhatalom kizárólagos birtoklását lehetővé tenni, megvalósítani, majd ezt tartósítani és garantálni”. Ő már akkor úgy fogalmaz, hogy az elfogadott törvények „2011. december 31-re egységes közjogi rendszerré álltak össze, és alapos a gyanú arra nézve, hogy a kizárólagos közhatalom-birtokláson alapuló hatalomgyakorlás rendszere kiépült”.

Államcsínytevők?

Alkotmányellenes puccsnak tekinthető-e, ha a kétharmados többség visszaél a szabad választáson szerzett jogaival? - ezt elemzi Vörös Imre jogász-akadémikus. A volt alkotmánybíró szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás alkotmányos követelménye az ilyen hatalom kezét is megköti, és - a sarkalatos törvények bebetonozó hatása ellenére - egy egyszerű többségű későbbi kormány sem lesz eszköztelen.

Akkor persze az Alkotmánybíróság még megtehette volna, hogy az egyes törvények, alkotmánymódosítások tartalmi szempontból való szemügyre vételén túl ezek „együtthatását” is megvizsgálja a közhatalom kizárólagos birtoklására törekvést tiltó alkotmányos paragrafussal összefüggésben.

És megállapíthatta volna Vörös Imre alapos gyanújának indokoltságát. És ha azt még nem is mondhatta volna ki, hogy a közhatalom kizárólagos birtoklásának „rendszere kiépült”, de ha becsületesen, alkotmányhű módon foglal állást, muszáj lett volna felismernie a kétharmados többség kizárólagos hatalomra törekvésének előrehaladott folyamatát. És kinyilváníthatta volna ennek alkotmányellenességét. Elkezdhette volna a kiépülő rendszer visszabontását.

Ebben az esetben az orbáni kétharmados többség jogállamot kiüresítő, felszámoló, a hatalommegosztást paravánná változtató ambícióinak még tisztán jogállami eljárással útját lehetett volna állni, mielőtt betetőzi a művét. Ez azonban az utolsó lehetséges pillanatban, az Alaptörvény negyedik módosításának parlamenti beterjesztése után sem történt meg.

A képviselők között nem volt egyharmadnál egy mandátummal nagyobb alkotmányhű, demokráciahű kisebbség, hogy megakadályozza az elfogadását. A nemzeti egység és a demokrácia őrzésével megbízott, ám a hivatását eláruló köztársasági elnök az utolsó lehetséges pillanatban sem vállalta, hogy felemeli a fejét és legalább a már megszavazott Alaptörvény-módosítás alkotmánybírósági vizsgálatát kezdeményezi.

Holott sokan kérték erre, látva, hogy „ez a gépezet éppen most teszi meg a végső lépéseket az alkotmányosság, a jogállam ellehetetlenítésére. A hatalommegosztás felszámolására. Most hívja életre a korlátozatlan közhatalom rendszerét. Tárja szélesre a kaput a többségi zsarnokság előtt. Amikor fehéren feketén megtiltja az Alkotmánybíróságnak az alkotmánymódosítások tartalmi vizsgálatát” (Elek István: Nyílt levél Áder János köztársasági elnöknek (1.), Ökopol.hu., 2013.03.17.)

A Fidesz nem tud úgy emlékezni a rendszerváltásról, hogy ne jusson eszébe a saját alaptörvénye

A Kádár-korszak bukása utáni első szabad országgyűlésre emlékeznének a kormánypártok egy olyan politikai nyilatkozattal, amiben a rendszerváltás után egy posztkommunista időszak következett.

Midőn pedig e módosítás mégis a bírói testület elé került, az alkotmányosság lefőbb őre, az Alkotmánybíróság is elmulasztotta a hivatása teljesítését, sőt a 2013. május 21-i döntésével ellenvetés nélkül tudomásul vette az impotenssé tételére irányuló szándékot, és jóvá hagyta a kiherélését elrendelő indítványt.

Ezzel a helyére került a zárókő az orbáni önkényuralmi rendszer építményén.

Végbementnek tekinthető az alkotmányellenes lopakodó államcsíny, és elúszott a lehetősége, hogy a magyar alkotmányos demokráciát tisztán jogállami eszközökkel helyreállíthassuk.

Viszont ahogy azt Vörös Imre az említett kiváló elemzésében írta 2012 márciusában, tehát még jóval innen a közhatalom kizárólagos birtoklásának alkotmányjogi bebiztosításán, a jogállami alkotmányunkból és a mai önkényuralmi Alaptörvényünkből egyaránt idézhető tiltó és ellenállásra felhatalmazó, sőt felszólító mondatok, amelyek szerint senkinek a tevékenysége nem irányulhat a közhatalom kizárólagos birtoklására. „Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”, tartalmaznak egy számunkra különösen fontos megszorító feltételt.

Mivel a korábbi alkotmányunk a jogállam, a hatalommegosztásra épülő alkotmányos demokrácia alapdokumentuma volt, érthető módon nem a hatalom kizárólagos birtoklását tiltotta, hanem csupán a kizárólagos birtoklásra irányuló törekvést. Tehát a megszorító feltétel is értelemszerűen csak erre vonatkozhat. A törekvéssel szemben – írja Vörös Imre, „csak törvényes úton, törvényes eszközöket kimerítve lehet/kell fellépni. Másrészt viszont, ha már nem törekvésről, hanem befejezett tényről van szó – vagyis a hatalmat már kizárólagosan birtokolják - a „törvényes” kitétel értelmezhetetlenné válik, mert ennek a feltételnek a megkövetelése ellehetetlenítené magát a „fellépést”.

Ha a kizárólagos hatalombirtoklást intézményesítő és működését garantáló törvényeket be kellene tartani, akkor nem lehetne ellene fellépni.

Orbánék elmagyaráztatták, miért közérdek, ha minden hozzájuk tartozik

Az önállótlanná tett Alkotmánybíróság olyan zsilipet nyitott meg a kormányzati médiakonglomerátum létrehozásának védelmében, amely bármely területen tág teret adhat az Orbán-közeli monopóliumoknak.

Éppen ezért menti fel maga az Alaptörvény az e törvényeknek való engedelmesség alól Magyarország polgárait akkor, amikor a dolgok a puszta „törekvések” állapotát túlhaladták. A befejezett államcsíny ténye az ehhez vezető törvények betartása alól az Alaptörvény erejénél fogva ad felmentést.”

Ezért fogalmaz úgy már ekkor Vörös Imre, hogy a „parlament maga is állást foglalhat a C) cikk (2) bekezdése szerinti helyzet megítélésének, a közjogi rendszer ennek fényében értelmezendő alkotmányosságának kérdésében – adott esetben egyszerű többséggel is”.

Fontos ugyanakkor észben tartanunk, fűzöm hozzá a fentiekhez, hogy eredendően a korábbi jogállami alkotmányunk erejénél fogva kapjuk meg ezt a bizonyos felmentést. Mert amint említettem, ennek a 2.§ (3) bekezdését veszi át szinte szó szerint az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése. Megalkotóinak alapszándékát álcázandó, és ugyanakkor feloldhatatlan belső ellentmondást teremtve az önkényuralmi rendszerüket megalapozó alkotmányjogi dokumentumban.

Amikor a 2022-ben esetleg csupán egyszerű többséggel kormányra jutó demokrata ellenzéki összefogás kinyilvánítja az államcsíny alkotmányellenességét és illegitimitását, és hatályon kívül helyezi az államcsínyt kivitelező parlamenti aktusokat – felszámolva ezzel az alkotmányellenesen létrehozott, megteremtésének pillanatától lényegileg alkotmányellenesen fennálló Orbán-rendszert –, akkor ezzel az alkotmányos felhatalmazással él majd és mellesleg pusztán azzal az alkotmányos joggal, amivel a 2010 és 13 közötti szerény, egyharmad plusz egy mandátumos kisebbség is élhetett volna a jogállami alkotmányunk szerint.

Ha az alkotmányellenes kizárólagos hatalomra törekvéssel szemben lett volna akkor az Országgyűlésben egy egyharmadosnál csak egyetlen mandátummal nagyobb demokráciahű, alkotmányhű kisebbség, amely kötelességének érezte volna, a 89-90-ben kivívott közszabadságunk megvédelmezését. Ha a demokrata ellenzéki összefogás idejekorán fel akar készülni a rendszerváltásra, a fenti pontokban jelzett lépések morális, politikai és gyakorlati következményeit kell mielőbb átgondolnia és a kivitelezésüket megterveznie.

A rendszerváltó kormányváltással, a jogállam, a hatalommegosztás demokratikus rendszerének helyreállításával megvalósuló politikai felelősségre vonás természetes személyi következményeit csak ennek alapján lehet – ám nagyon is célszerű előre jelezni.

Elek István: Az új politikai évad elé

Talán fordulatot vesz végre a keservesen lassan haladó együttműködési folyamat, ám a demokrata ellenzéki szövetségnek nem elég azt hirdetnie, hogy nem folytatja Fidesz-kormányzást.

Más kérdés az alkotmányellenes lopakodó államcsínyért, a jogállam, a hatalommegosztásra épülő demokrácia kiüresítéséért, felszámolásáért, a közvagyon hűtlen kezeléséért stb. viselendő bűntetőjogi felelősségre vonás.

Ennek már a jogállam helyreállítása után, az újjáépített jogállami intézmények és a jogállami törvények és eljárásrend mintaszerű alkalmazásával kell megtörténnie.

A legjobb módja a maga iránti bizalom növelésének, hogy a demokrata ellenzék parlamenti beterjesztésre alkalmas törvénytervezetek pontosságáig eljutva előre tisztázza a legfontosabb teendőket.

És e tervezeteket minél többekkel megismerteti. Vagyis a lehető legtöbbek számára a részletekbe menően világossá és számonkérhetővé teszi, hogy mire kéri a felhatalmazást rendszerváltó kormányzás címén.

Természetesen nem csupán a jogállam, a szabadelvű demokrácia helyreállításának közjogi kérdéseiben, hanem a rendszerváltó kormányzati program minden más területén is ez a követendő magatartás.

Krekó Péter: "Felismerték, 2022-re a kormányt komolyan fenyegeti a hatalom elvesztése"

Nem volt még olyan szintű átalakítás a rendszerváltás utáni Magyarországon, ami ennyire megnehezítette volna egy következő kormány dolgát - mondta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a hvg360-nak adott interjúban. Bár a NER kialakítása visszatekintve logikusnak tűnik, Krekó szerint Orbánnak sem volt kész forgatókönyve.

Minél előrébb jut ebben, annál nagyobb lesz a vonzereje.

Sokszoros hátrányának ledolgozásában tekintse a legfontosabb fegyverének a nyíltságot és az egyenességet.

Fenyegetőzésre nincs szüksége. De radikálisnak kell lennie.

Azt hiszem, a kormányoldali rémképfestésnek és hisztériakeltésnek is azzal veheti az elejét a legbiztosabban, ha a dolgot magát nézi, és körmösen nyúlva a problémához, a gyökerénél ragadja meg.

És higgadtan, tárgyszerűen és őszintén beszél róla, hogy mivel szemben mit kínál.

Ha már újítók és élenjárók voltunk az Európai Unióban a lopakodó államcsíny színrevitelével, a jogállam és a demokrácia leleményes kiüresítésével és felszámolásával, egy új típusú önkényuralmi rendszernek a jogállam és az alkotmányosság paravánja mögött zajló berendezésével, legyünk akkor mintaadók és példamutatók a felszámolásában és e történelmi kisiklás tanulságainak a levonásában is.