A Fideszben már Áder utódján gondolkodnak
Három név is felmerült a Mandiner szerint.
A Mandiner információi szerint a Fidesz vezetői már a 2022-es államfőválasztásra készülnek.
Áder János köztársasági elnök mandátuma 2022. március 13-án jár le, így az azt megelőző 30-60 napban kell az Országgyűlésnek megválasztania az új államfőt.
A lap úgy értesült, hogy a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén három lehetséges utód is szóba került: Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus és Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet.
Áder János bejelentette a Mátrai Erőmű bezárását, de nem úgy gondolta
A köztársasági elnök a gyerekek nyelvén beszélt a széntüzelésű blokkok leállításáról, szó sincs arról, hogy az állam kukázná a Mészáros Lőrinc érdekköréből tízmilliárdokért kivásárolt erőművet.