Vidnyánszky Attila legerősebb mondatai a Színház- és Filmművészeti Egyetemről

A héten Csáki Judittal, a Kaposvári Egyetem színházi tanszékének egykori vezetőjével már megpróbáltuk végigvenni, hogy milyen forgatókönyvek valósulhatnak meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azok után, hogy a napokban Vidnyánszky Attila lett az intézmény kuratóriumának elnöke. Csákinak ugyanis első kézből vannak tapasztalatai arról, hogy mi történt azokban a napokban, amikor Vidnyánszky a kaposvári színészképző felett vette át az irányítást.

Most Vidnyánszky Attilának az elmúlt időszakban adott interjúiból és nyilatkozataiból gyűjtöttük ki azokat a mondatokat, amelyek árulkodhatnak arról, hogy a Nemzeti Színház igazgatója mit gondol az SZFE-ről, és milyen elképzelései vannak a működéséről.

Reviczky Zsolt

A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság júniusban vette a fáradtságot, hogy nyílt levélben adjon válaszokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek, akik az átalakításról tettek fel kérdéseket. A Vidnyánszky által is aláírt, az Origo által közölt levélben volt néhány erős állítás. Például:

• Az SZFE infrastrukturális állapota, épületeinek, előadótermeinek minősége siralmas, a munka- és oktatási körülmények az Egyetemen gyászosak.
• Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja.
• Az SZFE tudományos munkája csak egy partikuláris értéktartományban elemezhető, és ezt az értéktartományt sem az általános elfogadottság, sem az időállóság nem jellemzi.
• Az SZFE nemzetközi tevékenysége, kapcsolatrendszere – különösen az e területen a múltban felmutatott sikerekhez képest – folyamatosan gyengül.

A levélben az egyik leghangsúlyosabb vád az volt, hogy

• Az egyetemen végzett hallgatók nem szolgálják ki a magyar kőszínházi hálózatot, melyet az adófizetők befizetéseiből, közfeladatellátás céljából tart fenn az ország.
• Változatlanul ugyanazon szakmai kör folytat oktatási gyakorlatot az egyetemen, merev és elavult struktúrákhoz ragaszkodva, beszűkült elképzelések mentén.

A szemrehányások felől közelített Vidnyánszky a Népszavának adott, július 2-án megjelenő interjúban is, amelyben nehezményezte, hogy az SZFE nem fogadta el, hogy az ő jelöltjei indítsanak osztályokat, vagy hogy a Nemzetihez és az Operettszínházhoz nem tartozott soha egyetlen osztály sem.

„Az SZFE-n Kerényi Imre volt az utolsó, aki nyíltan vállalta jobboldali meggyőződését, és osztályt vezethetett, de elküldték, amikor diplomázott az osztálya. Mindenki tudja, hogy az oktatással egyfajta értékrendet is átadunk a diákjainknak. De egyetlen felsőoktatási intézményben sem lehet ez kizárólag egyetlen értékrend. Ehhez nyitottnak, a tanároknak is sokfélének kell végre lenni.”

hvg.hu

Szintén ebben az interjúban hangzott el a mondat, amely a kuratóriumi tagok kinevezése után már tárgytalannak tűnik (a kuratóriumba nem került be az SZFE egyetlen jelöltje sem):

„Az SZFE a képzés csúcsintézménye. Mindenkinek az az érdeke, hogy legyen valódi, érdemi párbeszéd a megújulás módjáról.”

A Magyar Fórum oldalán július 17-én megjelent cikkben szintén Kerényi Imre kerül elő viszonyítási pontként.

„Évekkel ezelőtt döbbentem rá, hogy szinte mindenki meg akar felelni az uralkodó kánonnak, amelyet a kritikusok jelentős része mellett a Színművészeti Egyetem is képvisel. Félre ne értsen, kánonra szükség van, a gond az, hogy ez a fajta kánonképzés rendkívül szűk és kirekesztő volt. Abban az intézményben az utolsó „másként gondolkodó” – idősebbeknek ismerős megfogalmazás – Kerényi Imre volt, akit 15 éve, miután végzett az osztálya, a saját hallgatói diplomaosztóján kirúgtak.”

„Káros, hogy egytónusú, egyfajta ideológiájú képzés folyik a Színművészetin. Igazságtalanság, hogy a szakma jórészét kitevő kőszínházi struktúra egyre kevesebb szakemberhez jut.”

A színművészetisek vizsgafilmjeit látva, tudom, hogy ezek a fiatalok, még a tehetségesebbek sem fognak Zrínyi Ilonáról filmet készíteni, nem beszélnek majd lelkesülve 1956 csodájáról, és nem mesélnek történeteket a családi élet szentségéről.

Párbeszéd, konszenzus, reform – ezek voltak a kulcsszavak a Mandinernek adott nyilatkozatában június 27-én, amikor arról is beszélt, hogy az SZFE kuratóriumi tagokra tett javaslata „nem tükrözi a nyitás és a megújulás szándékát”.

„Jelenleg úgy látom, hogy az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be. Ebből a szempontból én egy igazságosabb rendszer kialakításában hiszek.”

„Az elmúlt években számos alkalommal tárgyaltam a Magyar Teátrumi Társaság nevében az SZFE aktuális rektorával, M. Tóth Gézával, valamint Hegedűs D. Gézával, Bagossy Lászlóval, illetve az egyetem kancellárjával, ezek a megbeszélések időnként biztatónak tűntek, de gyakorlati eredményhez végül nem vezettek. Viszont jelenleg az SZFE vezetése nem igazán mutat hajlandóságot a párbeszédre.”

„Úgy látom, hogy akik nem szeretnének változást, akik ellenérdekeltek a hatékonyabb és rugalmasabb intézményi modell kialakításában, mindig találnak indokot a reformelképzelések diszkreditálására. Mindamellett hangsúlyozom, hogy

fontosnak tartom a párbeszédet és a konszenzus keresését, de ez csak abban az esetben lehetséges, ha erre mind a két fél nyitott, és képes túllépni saját szakmai, illetve politikai előítéletein.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: