Trianon. Kimondva - Hunyady Sándor: Kolozsvár 1934, felolvassa: Epres Attila
1 perc
2020.06.22. 17:00
Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 12. rész.
Már jó ideje nem Bródy Sándor fia, hanem a Vígszínház sikert sikerre halmozó háziszerzője, akinek novelláira, riportjaira az Est-konszern zászlóshajója, a Magyarország szerez elsőbbségi jogot. Hunyady Sándor 1934-ben, engedve időnkénti „kifejezhetetlen sóvárgásának” ismét visszalátogatott szülővárosába, pályakezdő évei helyszínére, Kolozsvárra, melynek vasútállomásán Cluj feliratú tábla fogadja. Viszont: az elcsatolt területen minden román erőfeszítés dacára másfél milliónyian élnek és beszélnek magyar szokások szerint. Az elharapott félszavakból és apró megfigyelésekből építkező riportsorozat a tompult fájdalom és a reménykedés különleges elegyét mutatta be az anyaországi olvasóknak.
1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.